A pristinai parlament elfogadta a szerbek állítólagos koszovói népirtásáról szóló határozatot

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Elfogadta a szerbek állítólagos koszovói népirtásáról, háborús, illetve emberiség elleni bűncselekményeiről szóló határozatot a pristinai parlament csütörtök este - közölte a helyi sajtó.A 120 tagú parlament mind a 79 jelen lévő képviselője igennel szavazott a javaslatra, amely kimondja, hogy a szerbek tettei az 1998-1999-es koszovói konfliktus idején népirtásnak, háborús bűnöknek, valamint emberiség elleni bűncselekményeknek minősülnek.

    
A határozat szükségességét Kadri Veseli házelnök azzal indokolta, hogy "az 1998-1999-es koszovói konfliktus után maradt legnagyobb seb az, hogy a Szerbia által Koszovóban elkövetett népirtás áldozatainak nem szolgáltattak igazságot". Emlékeztetett arra, hogy a kilencvenes évek végén több mint egymillió koszovói albán menekült el otthonából, több mint 13 ezren életüket vesztették, és több ezer nőt megerőszakoltak.


A háború végén mintegy hatezer embert tartottak nyilván eltűntként. Kadri Veseli szerint pontosan lehet tudni, hogy kik követték el a bűncselekményeket, ahogyan azt is, kik adták ki a parancsokat. Csalódottságának adott hangot, hogy a nemzetközi közösség mindeddig nem vonta felelősségre a szerbeket azokért a tettekért, amelyeket a kilencvenes évek végén Koszovó területén követtek el.
    

A parlament döntését Hashim Thaci államfő és Ramush Haradinaj kormányfő is üdvözölte. A csütörtökön elfogadott határozat szerint a népirtás emléknapjává nyilvánítanák január 15-ét. Emellett Pristina felállítana egy nemzetközi bíróságot is, amely a szerbek által Koszovóban elkövetett háborús bűnöket vizsgálná. Belgrád a koszovói házelnök kezdeményezését propagandának nevezte, amelynek az a célja, hogy elterelje a figyelmet azokról a bűncselekményekről, amelyeket az 1998-99-es konfliktus idején a Koszovói Felszabadítási Hadsereg tagjai követtek el.
    

A volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) már vizsgálta a koszovói háborús bűnöket. Ramush Haradinaj kormányfőt például az NT 2008-ban és 2012-ben is felmentette az ellene felhozott vádak alól, Fatmir Limaj miniszterelnök-helyettest pedig 2007-ben mentették fel a vádak alól. A Nemzetközi Törvényszék a koszovói konfliktus idején elkövetett háborús bűnök miatt hat szerbet ítélt el, Slobodan Milosevic volt szerb és jugoszláv elnök pedig az ellene folyó eljárás során halt meg a hágai törvényszék börtönében.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com