A pszichiátrián felejtették a férfit

A negyven éve ítélték kényszergyógykezelésre Franklin Fryet, aki azóta is a pszichiátrián van.Franklin FryeKellemetlen kérdéseket vett fel az Egyesült Államokban annak a 68 éves férfinak az ügye, akit a hetvenes években kaptak el a rendőrök, miután ellopott egy 20 dolláros nyakláncot, amit sosem találtak meg nála.

Általában egy ilyen ügyet némi pénzbírsággal, vagy egy kevés börtönbüntetéssel úsznak meg a tettesek, ám Franklin Frye esetében nem ez történt, ugyanis a szakértők úgy döntöttek, hogy a férfi elmeállapota miatt nem beszámítható, és kényszergyógykezelésre küldték a washingtoni St. Elizabeth's pszichiátriára.

A most 68 éves férfiról ezután elfeledkezett az igazságszolgáltatás. Frye elmondta, hogy úgy érzi, csapdában van, és egyszerűen elfelejtették, mert nem hiszi, hogy ennyi időt kellene a pszichiátrián töltenie.

A férfi bátyja is megszólalt a furcsa ügyben. Ő azt mondta, hogy a testvére állapota csak romlott, amióta bedugták a pszichiátriára, és igaz, Frye mentális problémákkal küzdött, ám korábban stabil munkahelye volt a postánál, és el tudta látni magát.

A St Elizabeth's falai közt töltött évtizedek mindenki elméjét megviselnék. Frye például olyan erős gyógyszereket kapott, amelyektől járni sem tudott. A férfi bátyja azt is elárulta, hogy csak mostanában tudta meg, hogy a testvére anonim alkoholisták gyűlésére jár, annak ellenére, hogy nem alkoholista, ám csak így tudott egy kis időre kiszabadulni az intézményből.

A Frye már 10 éve próbálja elérni, hogy végre otthagyhassa a pszichiátriát, de az igazságszolgáltatás eddig cserbenhagyta. 2008-ban például a férfi kirendelt ügyvédje kérvényt nyújtott be a szabadon engedésére, de az irat egy olyan bíró asztalán kötött ki, aki már meghalt.

Végül hat év kellett ahhoz, hogy valaki foglalkozni kezdjen Frye ügyével. A késlekedésre azonban senki sem adott hivatalos magyarázatot, és Frye bocsánatkérést sem kapott. A férfi idén újabb kérvényt nyújtott be, amivel csak annyit sikerült elérnie, hogy feltételesen szabadulhat a pszichiátriáról, tehát egy-egy napra, akkor is felügyelettel.

(Forrás: ameriport.hu)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com