A ramadán zárónapján az olasz miniszterelnök fényképét égették el Torinóban

Súlyosnak és erőszakosnak nevezte Olaszországban az európai ügyekért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn reggel, hogy a ramadánt lezáró imádságon Giorgia Meloni miniszterelnök fényképét égették el a torinói muszlim közösség tagjai.Tommaso Foti közleményben hangoztatta, hogy a Torinóban az iszlám böjti hónap végén tartott csoportos imádság "méltatlan előadásba torkollott: Giorgia Meloni miniszterelnök fényképét elégették Allah akbar kiáltásokkal". A miniszter szerint az ország intézményei elleni súlyos és erőszakos támadásról van szó, amelynek nem tulajdonítanak megfelelő jelentőséget mindazok, akik továbbra is befogadásra és toleranciára hivatkoznak.

Foti hangsúlyozta, hogy az iszlám imán felszólalt az ellenzéki Demokrata Párt (PD) polgármestere, valamint a torinói szélsőbaloldali csoportok tagjai is jelen voltak.

Az északolasz város volt ipari negyede egyik szabadtéri helyszínén, a Parco Dorában vasárnap délután közel harminc ezren vettek részt a ramadán záróünnepségén, amelynek végén palesztinbarát tüntetést tartottak. Giorgia Melonié mellett az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek a fényképét is elégették. Róma után Torinóban épül az ország második engedélyezett mecsetje, amelyet a marokkói uralkodó finanszíroz.

A toszkánai Pratóban vasárnap a Szent Domonkosról elnevezett plébániatemplom egyik udvarán tartották a ramadán lezárását a helyi bengáli közösség kétszáz tagjával. Az imámok kértek helyszínt Giovanni Nerbini püspöktől, akinek választása a katolikus szertartásokra nem használt templomudvarra esett a kora reggeli órákban: "megfelelő helyszínt kerestem a muszlimok igényeit és saját tereink tiszteletét is figyelembe véve"- nyilatkozta a püspök, aki az ima végén az imámokkal megivott egy kávét a templom előtti téren egy presszó teraszán.

A textiliparáról ismert, több mint 196 ezer lakosú Pratóban él - tavaly decemberi adatok szerint - a lakosság arányához viszonyítva a legtöbb letelepedett bevándorló, majdnem ötvenezren.

A Milánóhoz tartozó Pioltello egyik nyolcosztályos általános iskolájában hétfőn oktatási szünetet tartanak arra hivatkozva, hogy a közel 1200 diák 43 százaléka muszlim. Ez az egymást követő második év, hogy Pioltello iskolája a ramadán utolsó napján bezárja kapuit.

A 36 ezres településen tízezer muszlim él és dolgozik. Nápolyban vasárnap és hétfőn a belváros legnagyobb terein tartanak imát a böjti hónap végén.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com