A roma kisebbség elleni gyűlöletszításért indult hatósági vizsgálat Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A roma kisebbség elleni gyűlöletbeszéd gyanújával hivatalból indított eljárást a romániai Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester ellen, miután az elöljáró azzal vádolta a romákat, hogy a szociális segélyek megszerzése érdekében felelőtlenül vállalnak sok gyereket, nevelésükről azonban nem gondoskodnak.A román médiában nagy visszhangot keltett Florea hétfői Facebook-bejegyzése, amelyben a - Romániában "gyerekpénzként" emlegetett - családi pótlék megduplázásáról szóló, kedden kihirdetett törvény kapcsán azt fejtegette: kötelező szociális ankétot kellene bevezetni a gyermekvállalásra készülő szülők számára, és állami gondozásba kellene venni azokat a gyerekeket, akiknek a szülei nem rendelkeznek állandó jövedelemmel, stabil lakóhellyel, valamint törvényben meghatározott minimális korral és iskolai végzettséggel.

    
Florea szerint sok "hátrányos helyzetű" család létezik, amelyek munkaképes tagjai "nem akarnak" dolgozni, és csak azért hoznak világra - nem egy esetben már tizenévesen - sok gyereket, hogy a családi pótlék révén megélhetési forráshoz jussanak. A polgármester bejegyzésében nem pontosította, milyen társadalmi rétegre utal, azt követő interjúiban azonban nyíltan beszélt arról, hogy a romákat tartja Románia egyik legnagyobb problémájának, robbanással fenyegető "szociális bombájának".
   

"A lakosságarány tekintetében Marosvásárhelyen él a legnagyobb cigány közösség. Ha pénzt adsz nekik, mindent tönkreteszel. Hiába hívod dolgozni, becsületes kereseti lehetőséget adni nekik: semmibe vesznek" - idézte kedden a Mediafax hírügynökség Dorin Floreát, aki azt bizonygatta, miért nem szabad szerinte többletfeltételek nélkül megemelni a gyermekpénzt.
    

A Marosvásárhelyt húsz éve vezető Floreát több parlamenti párt képviselője is rasszistának minősítette, Ovidiu Raetchi, a kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselője pedig úgy vélekedett: a választási törvényben kellene eltiltani a "fasisztákat és idegengyűlölőket" legalább egy ciklus erejéig a közélettől.
   

A CNCD hivatalból indított eljárást Florea ellen, akit jövő hétre idéztek a tanács elé. Asztalos Csaba, a CNCD elnöke a Digi24 hírtelevíziónak azt mondta: a testület hivatott állást foglalni arról, hogy a polgármester nyilatkozatai kimerítik-e a diszkrimináció, az etnikai, esetleg szociális gyűlöletbeszéd fogalmát. Hozzátette: tudja, hogy választási év van, éppen azért fontos, a kölcsönös tisztelet légkörének megőrzése és a felelősségteljes magatartás a politikai szereplők részéről.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com