A román állandó választási hatóság az önkormányzati választások halasztását javasolta

A román állandó választási hatóság a június végére tervezett romániai önkormányzati választások halasztását javasolta pénteken egy dokumentumban, amelyet eljuttatott az állam- és a kormányfőnek, illetve a parlament vezetőségének.A hatóság vezetője egy törvénytervezetet is eljuttatott, amelyben azt javasolta, hogy a koronavírus-járvány miatt elrendelt rendkívüli időszak idejére hosszabbítsák meg a helyi választottak mandátumát, illetve az önkormányzati választásokat tartsák meg legkésőbb hat hónappal a rendkívüli állapot feloldása után. Ludovic Orban miniszterelnök pénteken közölte, konzultálni fog a pártokkal ebben a kérdésben, hogy "törvényes megoldást" találjanak.

    
Constantin Mituletu-Buica, a hatóság elnöke emlékeztetett, hogy már több, koronavírus sújtotta országban elhalasztották a választásokat, illetve ahol mégsem döntöttek emellett, ott rendkívüli intézkedéseket foganatosítottak, hogy megakadályozzák a vírus terjedését. A hatóság elnöke szerint a romániai helyzetre való tekintettel "szinte lehetetlen" megtartani időben az önkormányzati választást, amelyet a kormány június 28-ára akart kiírni. Március 16-án rendelte el a román államfő 30 napra a rendkívüli állapotot, szerdától pedig szigorú kijárási tilalmat vezettek be, így csak azok hagyhatják el napközben otthonaikat, akik hivatalos dokumentummal igazolni tudják kimozdulásuk okát.
   

Korábban több ellenzéki parlamenti párt is az önkormányzati választások halasztása mellett érvelt. Ezt javasolta Calin Popescu Tariceanu, aki a liberális ALDE-t vezeti, Victor Ponta, a Pro Románia elnöke, akárcsak a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A választások halasztásától a Szociáldemokrata Párt (PSD) sem zárkózott el. Marcel Ciolacu szociáldemokrata pártelnök korábban kijelentette, hogy a franciaországi önkormányzati választások "erőltetése fiaskó volt", ezért számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy Romániában elhalasztják az önkormányzati választásokat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com