A román bírák tiltakoznak a csődtörvény sajtószabadságot sértő módosítása ellen

A romániai bírák szövetsége tiltakozott hétfőn a csődtörvény kormány által elfogadott módosítása ellen, miután sajtószervezetek és az ellenzéki demokrata párt is úgy vélik, hogy a megváltoztatott jogszabály korlátozza a lakosság tájékoztatáshoz való jogát.

CONGRESUL EXTRAORDINAR AL PSD - 2010 - ROMEXPOA bírák úgy vélik, hogy a román kormány alkotmánysértő módon járt el, amikor sürgősségi rendelettel módosította a törvényt, és kifogásolják, hogy az új változat szerint felfüggeszthető azon audiovizuális médiumok működési engedélye, amelyeket a bíróság fizetésképtelenné nyilvánít.

Úgy vélik, az ombudsmannak normakontrollt kell kérnie az alkotmánybíróságtól, mert a jogszabály az alaptörvénybe ütközik. Rámutatnak: precedens nélküli, hogy a kormány sürgősségi kormányrendelet révén módosította a csődtörvényt, és ezzel megsértette az alkotmány 115. cikkelyét, amely szabályozza, hogy a kormány a nyári vakáció alatt, amikor a parlament nem dolgozik, milyen jellegű rendeleteket fogadhat el.

Azt is kifogásolják, hogy a kormány nem folytatott társadalmi vitát a módosításokról.

Az ActiveWatch és a Riporterek Határok Nélkül nevű újságíró szervezetek szerint ez a rendelkezés a sajtószabadságot veszélyezteti, hiszen mintegy 150 médiaintézmény kerülhet veszélybe. A módosított jogszabály szerint ugyanis a román audiovizuális tanács már akkor megvonhatja egy rádió vagy egy televízió sugárzási engedélyét, ha fizetésképtelenné nyilvánítja a bíróság. A törvény régi változata nem tartalmazott ilyen korlátozást.

Az ellenzéki Demokrata Liberális Párt (PDL) bejelentette, az ügyben Viviane Reding uniós igazságügyi biztoshoz fordul. A jobbközép ellenzéki politikai erő is úgy véli, hogy alkotmányellenes a sürgősségi kormányrendelet, és levelet írt az ombudsmannak is, hogy kérjen normakontrollt.

Victor Ponta román miniszterelnök hétfőn egy sajtótájékoztatón érvelt a szigorított csődtörvény mellett. Elmondta: a jogszabály megakadályozza, hogy a cégek kibújjanak az adó- és járulékfizetés kötelezettsége alól, hiszen a régi csődtörvényt számos vállalat arra használta, hogy elkerülje az adófizetést.

MTI

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com