A román főügyészség vette át az erőszakos temetőfoglalás kivizsgálását

Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti: A romániai főügyészség vette át a 2019. június 6-i erőszakos temetőfoglalás kivizsgálását - közölte honlapján a Radio France International (RFI) román adása.A főügyészség az RFI kérdésére tudatta, hogy ez év január 21-én átvette az ügy kivizsgálását a Moinesti ügyészségtől. Korábban ez utóbbi vizsgálta az ügyet, és megütközést keltett azzal, hogy nem tekintette például gyűlöletre vagy diszkriminációra való uszításnak a temetőnél skandált "Kifele a magyarokkal az országból!" jelmondatot.

    
Az ügyet vádemelés nélkül lezáró ügyészi határozat ellen a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat fellebbezett, ám a moinesti ügyészség vezetője ugyanarra a következtetésre jutott, mint beosztottja. A jogvédő szolgálat panasza nyomán a Moinesti Bíróságra került az ügy, mely elrendelte a kivizsgálás folytatását.

A bíróság azt is megszabta, hogy tovább kell folytatni a kivizsgálást a rongálás ügyében, a gyűlöletre és diszkriminációra való uszítás ügyében, valamint a csendháborítás ügyében. Nem kell folytatni ugyanakkor a nyomozást a sírgyalázás ügyében.
    

Ezt követően vonta saját hatáskörébe a kivizsgálást a romániai főügyészség. Kis Júlia, a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat ügyvédje az RFI-nek adott nyilatkozatában kedvezőnek ítélte a fordulatot, és reményét fejezte ki, hogy ezzel felgyorsul a kivizsgálás. Hozzátette: filmek sokaságát adták át az ügyészségnek a történtekről, így lehetőség van a rendbontók azonosítására, felelősségre vonására.
    

A Hargita és Bákó megye határán fekvő elnéptelenedett Úzvölgye falu a törvények értelmében a Hargita megyei Csíkszentmárton község része. Az első világháborúban az itt elesett magyar katonák számára alakítottak ki temetőt a településen, amelybe a háború után a román hadisírgondozó hatóságok más nemzetiségű katonák maradványait is eltemették. A Csíkszentmárton önkormányzata által felújított és gondozott sírkertet a Bákó megyei Darmanesti polgármesteri hivatala 2018-ban saját közvagyonaként telekkönyveztette, és 2019 áprilisában Csíkszentmárton értesítése nélkül román parcellát hozott létre, és emlékművet állított a temetőben.
   

2019. június hatodikára Darmanesti önkormányzata román nacionalista szervezetek felvonulását és koszorúzását engedélyezte a temetőben. A temető előtt elhaladó útra pedig Hargita megye önkormányzata engedélyezte a Kovászna megyei önkormányzat magyar képviselőinek kihelyezett rendkívüli ülését, melyre Székelyföld településeit is meghívták.
    

A székelyföldiek élő láncot vontak a temető elé, hogy a koszorúzás leple alatt ne lehessen egyházi szertartással felavatni a román parcellát, melynek létrehozása azóta is perek sorozatának a tárgyát képezi. A magyar élő láncot megkerülő futballhuligánok csoportjai azonban elfoglalták a temetőt, kitépték a sírkert kapuját, és a székelyföldi tüntetőket, újságírókat bántalmazva utat nyitottak a román parcellát felavató papoknak és a román koszorúzóknak.
    

Egy héttel az erőszakos cselekmények után az illetékes román hatóság tisztázta, hogy nem az úzvölgyi katonatemetőben nyugszik az a 149 román katona, akiknek a névsorolvasása is részét képezte a temető erőszakos elfoglalása utáni ceremóniának. A nacionalista temetőfoglalók - akik közül többet a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) színeiben parlamenti képviselővé, szenátorrá választottak - azóta többször szerveztek koszorúzásokat a temetőben azoknak a román katonáknak, akik - a hivatalos román álláspont szerint - nem ott nyugszanak.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com