A román hadsereg a meghirdetett állások felére talált csak megfelelő jelentkezőt

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román hadsereg az év első három hónapjában lebonyolított toborzás során a meghirdetett 5093 legénységi állásnak alig több mint a felét tudta betölteni, a legtöbb jelentkezőt fizikai alkalmatlansága miatt kellett elutasítania - közölte hétfőn a bukaresti védelmi minisztérium (MAPN).A meghirdetett hivatásos közkatonai állásoknál csaknem 27 százalékos túljelentkezés volt, a pályázók 60 százaléka azonban alkalmatlannak bizonyult. Bár a MAPN közleménye szerint a 2000 méteres távfutás és egy összetett gyakorlatsor (távolugrás, fekvőtámasz, kúszás, súlyemelés, célba dobás, egyensúlyozás, bukfencezés, akadálymászás, gyorsfutás) teljesítését megkövetelő, "közepes nehézségű" fizikai alkalmassági teszt "nem kellene, hogy komoly problémát jelentsen" egy 18 és 45 év közötti, átlagos fizikai felépítésű felnőtt számára, a 6448 jelentkező 24 százaléka a fizikai alkalmassági rostán esett ki.
    

A versenyben maradtak 18 százaléka a pszichikai alkalmassági szűrőn, további 12 százalékuk pedig az egészségügyi vizsgálaton esett ki, így végül 2626 jelentkező kezdhette meg hivatásos katonai pályafutását. A közlemény szerint Romániában egy hivatásos közkatona legkevesebb 4399 lejes (350 ezer forint), legfeljebb 5765 lejes (458 ezer forint) havi jövedelemre számíthat, amibe a havi 1054 lej értékű étkezési utalványokat is beleértik.
    

"Nem elhanyagolható" szempontok a pályaválasztásnál a MAPN szerint a hivatásos katonáknak járó lakbérkedvezmények, a közlekedési és üdülési támogatások, valamint az sem, hogy a kormány múlt hónapban elfogadott sürgősségi rendelete szerint 30 százalékig terjedő illetménynövelést vezetnek be a védelmi, közrendvédelmi és nemzetbiztonsági intézmények állománya számára, és megduplázzák a külföldi hadgyakorlatokon, kiképzéseken és lövészeten részt vevő védelmi katonák kiküldetési pótlékát.
    

A MAPN folytatja toborzó akcióit, és továbbra is teljesíthetőnek tartja a román hivatásos hadsereg állományának bővítésére irányuló célkitűzését, tekintettel arra az érdeklődésre, amelyet a fiatalok tanúsítottak a január-március időszakban az ország 41 megyéjében és Bukarestben lebonyolított toborzások iránt - mutat rá közleményében a román védelmi tárca.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com