A román hírszerzés cáfolja, hogy a polgárok általános megfigyelését tervezné

Cáfolta a Román Hírszerző Szolgálat (SRI), hogy európai uniós támogatással a polgárok tömeges és általános megfigyelését célzó informatikai rendszert építene ki - jelentette kedden a Mediafax hírügynökség.

Az SRI közleményében arra reagált, hogy a román Helsinki Bizottság (APADOR-CH) és másik három civil szervezet nyílt levélben fejezte ki aggályait hétfőn az Európai Bizottságnál és a bukaresti kormánynál az SRI - tudomásuk szerint - 25 millió eurós (7,8 milliárd forintos) támogatással megvalósítandó SII Analytics nevű projektje miatt.

sri

A civilek attól tartanak, hogy az informatikai fejlesztés valójában a teljes lakosságot folyamatosan megfigyelés alatt tartó, úgynevezett "Nagy Testvér" létrejöttét takarja, amely által az SRI és más állami intézmények hozzáférést nyernek a polgárok személyes adatait kezelő integrált alrendszerekhez anélkül, hogy a felhasználásban léteznének törvényes korlátozások az emberi jogok védelmében.

Válaszában az SRI azt állítja, hogy a projekt csak az eddiginél lényegesen gyorsabb keresést tesz lehetővé olyan adatbázisokban, amelyekhez eddig is hozzáfért. A fejlesztés nem új adatok tárolását jelenti, hanem egységesíti az informatikai eljárásokat "Románia legfontosabb intézményeinek" adatbázisaiban, hogy egyszerre és hatékonyan lehessen azokban a releváns információkat megkeresni olyan kihívások esetén, amelyek gyors reakcióidőt tesznek szükségessé.

A közlemény szerint a projekt a terrorizmus, illegális migráció, szervezett bűnözés, korrupció, adócsalás ellen fellépő állami intézmények - belügyminisztérium, ügyészség, pénzügyminisztérium, SRI - tevékenységének korszerűsítését célozza. Az SRI hozzáteszi, hogy az SII Analytics minden keresést naplózni fog, így bármilyen visszaélési kísérletnek nyoma marad.

A 31,5 millió eurós (csaknem 9,8 milliárd forintos) beruházás 84 százalékát fedezik vissza nem térítendő uniós támogatásból - közölte a Román Hírszerző Szolgálat.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com