A román képviselőház elutasította a zászlótörvény módosítását

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Elutasította a bukaresti képviselőház szerdán a zászló- és himnusztörvény módosításáról szóló törvényhozói kezdeményezést, amely elfogadása esetén ellehetetlenítette volna a székely zászló kitűzését, illetve a székely himnusz megszólaltatását, nemcsak közintézményekben, hanem az ország egész területén.A tervezet célja az volt, hogy betiltsa a Románia által el nem ismert államok, vagy "az országon belüli hivatalosan el nem ismert régiók" zászlóinak kitűzését, illetve az "alkotmányellenes, szegregációs célokat követő entitások" himnuszának megszólaltatását. A kezdeményezők nevében Sorin Avram Iacoban szociáldemokrata képviselő indoklásában kifejtette: az teszi szükségessé a törvény módosítását, hogy "szakadár szervezetek nyíltan a területi elkülönülésért küzdenek és az alkotmányos rend ellen uszítanak".

A tervezet előírásai között szerepelt, hogy más államok himnuszát csak nemzetközi események, találkozók ünnepségek alkalmával szabad nyilvánosan megszólaltatni, hogy bármilyen hazai - helyi, nemzeti, nemzetközi - sporteseményen ki kell tűzni a román zászlót és el kell énekelni a román himnuszt, hogy valamennyi romániai rádió és televízió műsorát a román himnusz énekelt változatával kell kezdeni és befejezni, és hogy mindennap el kell énekelni a román himnuszt az iskolákban a tanórák kezdete előtt.


A törvénymódosítást tavaly februárban kezdeményezte 58 szociáldemokrata és liberális törvényhozó. A szenátusban hallgatólagosan már elfogadottnak nyilvánított tervezetet most szavazattöbbséggel vetette el a képviselőházi szociálliberális kormánytöbbség. A székelyföldi megyék prefektusai - a román kormány helyi képviselői - az utóbbi években perek tucatjait indították azon magyar többségű önkormányzatok ellen, amelyek a közhivatalokra vagy közterekre - Románia és az Európai Unió zászlaja mellé - kitűzték a székely zászlót.


A román törvények tiltják más államok zászlójának kitűzését, kivéve ha diplomáciai eseményekről, vagy sportrendezvényekről van szó. Más jelképek használata nem tilos, az önkormányzatok mégis rendre elveszítették a székelyzászlók kitűzése miatt ellenük indított pereket.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com