A román kormány a helyi hatóságokra bízta a további korlátozások elrendelését

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Nem vezetett be a román kormány országos szinten kötelező további korlátozásokat a koronavírus-járvány megfékezése érdekében: az újabb intézkedések elrendelését a helyi hatóságokra bízta.A veszélyhelyzetről szóló kormányhatározat szerda este elfogadott módosítását csütörtökön ismertette a román sajtó. A kormányhatározat főleg az országos járványügyi operatív törzs (CNSU) ajánlásait vette át, de több - a sajtó és az emberi jogi szervezetek által - vitatott rendelkezés kimaradt: a jogszabályban nincs már szó arról, hogy a vendéglátóhelyeken a fizikai kontaktusok elkerülése érdekében tilos lenne a tánc, és az sem, hogy a strandokon csak a házastársak, illetve a gyerekek és az őket felügyelő szülők, nagyszülők tartózkodhatnak két méternél közelebb egymáshoz.

    
A kormányhatározat továbbra is a megyékben, illetve a fővárosban alakult helyi járványügyi operatív törzsek döntésére bízza azt, hogy szükség esetén regionális szinten kötelezővé tegyék a felnőttek és öt évet betöltött gyerekek számára a védőmaszkok viselését a kültéri nyilvános helyeken, ahol és amikor nagyobb tömegek gyűlhetnek össze.
   

A helyi hatóságok elsősorban a piacokon, villamos- és buszmegállókban, vasútállomásokon, népünnepélyeken, búcsújáróhelyeken, és a népszerű idegenforgalmi látványosságoknál tehetik kötelezővé a védőmaszk viselését. Az erről szóló rendeletet jól látható módon kell a bejáratoknál kifüggeszteni. A kerthelyiségek és vendéglátóhelyek nyitvatartásának korlátozásáról országos szinten a CNSU, regionális szinten pedig a megyei operatív törzsek dönthetnek. A CNSU ajánlásai szerint elrendelhetik az étel- és italértékesítés, illetve fogyasztás szüneteltetését 23 és 6 óra között, valamint azt, hogy a vendéglátóhelyek nappal sem fogadhatnak több vendéget, mint ahány ülőhellyel rendelkeznek.
    

Romániában már a kormányhatározat megjelenése előtt a fertőző gócoknak számító megyék járványügyi operatív törzsei további korlátozásokat rendeltek el. Bukarestben a kerthelyiségeiről nevezetes óvárosban tették kötelezővé a védőmaszk viselését, a fővárostól északra található Arges, Dambovita, Brassó és Valcea megyében pedig a piacokon és vásárokon kell maszkot viselni, helyenként pedig az eladókat kesztyű viselésére is kötelezik.
   

Romániában eddig is kötelező volt a védőmaszk viselése minden zárt nyilvános térben (tömegközlekedési eszközökön, munkahelyeken, üzletekben), és a strandokon is kötelező a kétméteres távolság betartása a nem egy háztartásban élők számára.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com