A román kormány az alkotmánybíróságon támadja meg a családi pótlék megduplázásáról szóló törvényt

A román kormány az alkotmánybíróságon támadja meg a családi pótlék megkétszerezéséről szóló törvényt, mivel a parlament nem jelölte ki, hogy milyen költségvetési pénzből hajtsák végre a juttatás emelését - közölte hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.A kormányfő pártja vezető testületének ülése után beszélt erről. Elmondta, hogy hasonló esetekben az alkotmánybíróság igazat adott a kormánynak, így remélik, hogy ezúttal is sikerrel járnak. Orban kifejtette, hogy az idén nem lehet megkétszerezni a családi pótlék értékét, ezt ugyanis nem bírná el a költségvetés. Rámutatott: fokozatosan lehet emelni a juttatás értékét, de nem említette, hogy konkrétan hány százalékos növekedést tart elviselhetőnek az államháztartás szempontjából.

    
A román parlament június elején másodszor is a családi pótlék megduplázása mellett szavazott, elutasítva a januárban elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, amely augusztus 1-jéig elhalasztotta volna a pótlék korábban már megszavazott, százszázalékos emelését. A parlament által először tavaly decemberben elfogadott jogszabály szerint a megduplázás után minden 2 és 18 év közötti gyerek után 300 lej (21 300 forint) családi pótlék járna a jelenlegi 150 lej helyett, a 3 és 18 év közötti fogyatékos gyerekek után pedig 600 lej a jelenlegi 300 helyett.
    

Romániában az idén önkormányzati és parlamenti választások is lesznek. Gazdasági elemzők arra figyelmeztettek, hogy az államháztartás nagyon nehéz helyzetben van, mert az idén 6,7 százalékos GDP-arányos deficitre számít a kormány, és félő, hogy a választási kampány hevében a populista intézkedések következtében a deficit akár 10 százalékra is megemelkedhet.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com