A román külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki az új ukrán oktatási törvény miatt

A román külügyminisztérium aggodalmát fejezte ki csütörtökön az ukrán parlament által megszavazott új oktatási törvény és főleg annak a kisebbségek anyanyelvű oktatására vonatkozó hetedik cikkelye miatt.A tárca közleménye felidézte: az európai kisebbségvédelmi keretegyezményben az államok vállalták, hogy elismerik a kisebbségek jogát az anyanyelvű oktatáshoz, Bukarest pedig következetesen a vonatkozó nemzetközi szabványok betartására figyelmeztette Kijevet, amikor az Ukrajnában élő románok jogainak védelme került terítékre a kétoldalú kapcsolatokban.

    
Victor Micula külügyi államtitkár jövő héten Kijevbe utazik, éppen azért, hogy az ukrajnai román kisebbség helyzetéről tárgyaljon. "Elvárjuk, hogy az Ukrajnában élő román kisebbség jogai ne sérüljenek" - szögezi le közleményében a bukaresti külügyminisztérium. Az ukrán parlament kedden fogadta el az új oktatási törvényt, amely három év átmeneti idő után megfosztja a nemzetiségi kisebbségeket az anyanyelven történő tanulás lehetőségétől.


A középiskolai és a felsőoktatás nyelve ezentúl az ukrán, a kisebbségek nyelvén való oktatás pedig kizárólag az óvodákban és elemi osztályokban engedélyezett. A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnának 400 ezer román anyanyelvű lakosa van. Romániában 50 ezren vallották magukat ukránnak a legutóbbi népszámláláson.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com