A román védelmi minisztérium nagy összegű tendert írt ki légvédelmi rakétarendszerek beszerzésére

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román védelmi minisztérium (MAPN) csaknem kétmilliárd eurós tendert írt ki egy rövid és egy nagyon rövid hatótávolságú (SHORAD/VSHORAD) légvédelmi rakétarendszer beszerzésére - közölte pénteken az Economedia.ro gazdasági lap a SICAP közbeszerzési portálon megjelent felhívást ismertetve.A 9,48 milliárd lejes (719 milliárd forint) értékű fegyvervásárlást a MAPN-hez tartozó hadiipari vállalat, a Romtehnica bonyolítja le. A szerződést hét évre kötik: a nyertes pályázónak öt éven belül kell leszállítania a - közúton, vasúton, illetve vízi és légi járművekkel is szállítható - rakétarendszereket, gondoskodnia kell a használatukhoz szükséges kiképzésről, és további legalább kétéves jótállást kell biztosítania.
    

Daniel Petrescu vezérkari főnök korábban úgy nyilatkozott: a SHORAD/VSHORAD, valamint az ember által hordozható MANPAD légelhárító rakétarendszerek azt a hét, nagy hatótávolságú Patriot rakétaelhárító rendszert hivatottak kiegészíteni, amelyek közül az elsőt 2020-ban állította hadrendbe a román hadsereg - idézte fel az Economedia.
    

A lap hozzátette: Románia NATO-tagként kötelezettséget vállalt arra, hogy a GDP legalább két százalékának megfelelő összeget fordít évente védelmi kiadásokra, de az ukrajnai háború hatására idén a katonai költségvetést a GDP 2,5 százalékára - mintegy 8 milliárd euróra - növelte, az összeg 40 százalékát pedig haderőfejlesztésre kell fordítania.
    

A kétkamarás román parlament egyesített védelmi bizottsága júniusban hagyta jóvá a MAPN öt fegyverbeszerzési programját, amelyek költségvetése együttesen megközelítőleg tízmilliárd eurót tesz ki. A legnagyobb értékű - 4,2 milliárd eurós - beszerzés a SHORAD/VSHORAD légvédelmi rakétarendszerekre vonatkozott: a jóváhagyott dokumentum szerint a védelmi minisztérium 16 üteget a légierő, 9 üteget pedig a szárazföldi csapatok felszerelésére szán, a két szakaszban megvalósítandó fegyverbeszerzés első szakasza 2030-ig tartana.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

http://ujhazak.com