A román vezetők gratuláltak az Európa-barát Maia Sandu győzelméhez

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: A román államfő, a miniszterelnök és a bukaresti politikai pártok vezetői is gratuláltak hétfőn az Európa-barát Maia Sandunak, a Moldovai Köztársaság volt kormányfőjének, aki megnyerte a moldovai elnökválasztást Igor Dodon oroszbarát jelenlegi elnökkel szemben."A moldovai állampolgárok döntöttek, az európai és demokratikus utat, a fejlődés útját választották! Románia továbbra is támogatja a Moldovai Köztársaságot a modernizáció, a demokratizálódás és az Európai Unióhoz való közeledés érdekében tett valós erőfeszítéseiben" - írta Klaus Iohannis román elnök a Twitteren.

    
"Gratulálok Maia Sandunak a kategorikus győzeleméhez! Történelmi eseménynek vagyunk tanúi a Moldovai Köztársaságban. Maia bebizonyította, hogy becsületes és tisztességes kampánnyal is lehet választást nyerni. Meggyőződésem, hogy ő az az elnök, akit a változásra szavazó jóhiszemű emberek vártak: egy hozzáértő, felelős államfő, aki modernizálja, Romániához és az Európai Unióhoz közelíti az országot" - írta hétfő reggeli Facebook-bejegyzésében Ludovic Orban miniszterelnök, a jobbközép Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke.
    

Eugen Tomac, a Moldova és Románia egyesülését nyíltan hirdető, Traian Basescu volt román államfő által alapított Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke meggyőződéses Nyugat-párti politikusként jellemezte Sandut, Moldova első, román állampolgársággal is rendelkező, "és ezt nem titkoló" elnökét. A PMP elnöke a két országot összekötő infrastruktúra fejlesztését sürgette, és bejelentette: pártja javasolni fogja, hogy a decemberi választások után alakuló bukaresti kormányban egy különálló minisztériumra bízzák a moldovai kapcsolatok fejlesztését.
    

Sandu győzelmét Marcel Ciolacu bukaresti házelnök, az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD), illetve Dan Barna, a rendszerkritikus Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke is üdvözölte. Mindketten úgy értékelték: a moldovai választók történelmet írva Európa, a demokrácia és fejlődés felé fordultak.
    

A chisinaui központi választási bizottság (CEC) által összesített adatok szerint az Akció és Szolidaritás Párt (PAS) jelöltje, Maia Sandu a voksok 57,7 százalékával nyerte az elnökválasztást, míg a függetlenként induló jelenlegi államfő, Igor Dodon a voksok 42,2 százalékát szerezte meg - közölte hétfőn az Agerpres hírügynökség.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com