A romániai és a magyarországi béreket hasonlította össze a Ziarul Financiar román lap

Romániában 7 százalékkal jobban keresnek a román közhivatalnokok, mint Magyarországon annak ellenére, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal, mint Romániában - írta pénteki számában  a Ziarul Financiar című román napilap.
A gazdasági-pénzügyi újság címlapján közölt egy cikket, amelyben a romániai és magyarországi béreket hasonlította össze a román és a magyar statisztikai hivatal, valamint az Eurostat adatai alapján. Az újság szerint ellentmondásos, hogy Romániában a közhivatalnokok 7 százalékkal többet, átlagban nettó 3 320 lejt (229 ezer forint) kerestek januárban, miközben a magyarországi társaik 3 113 lejt (214 800 forint), mert Romániában az egy főre jutó GDP 7 600 euró, míg Magyarországon 11 200 euró, ami mutatja, hogy Magyarországon magasabb az életszínvonal. Magyarországon a havi nettó átlagbér is magasabb, mint Romániában - állapították meg.

A romániai közhivatalnokok átlagban 44 százalékkal keresnek többet a román havi nettó átlagbérhez képest, Magyarországon csak 18 százalékkal többet a nettó átlagbérhez viszonyítva. A lap által megszólaltatott elemzők szerint a román közszféra "anomáliája", hogy a dolgozók béreit nem kötik teljesítménymérésekhez, ugyanakkor vannak olyan szektorok, ahol túl kevés közalkalmazottnak kell elvégeznie sok munkát, máshol viszont túl sok a közalkalmazott.


Florin Godean, az Adecco Románia humánerőforrás cég vezetője szerint a versenyszféra bizonyos ágazataiban, így az IT-szektorban és a telekommunikációban is enyhén magasabbak a bérek Romániában, mint Magyarországon, ami a romániai akut munkaerőhiánnyal magyarázható - olvasható a Ziarul Financiarban.


Romániában több mint 1 millió személy dolgozik a közszférában és a kormány júliustól újabb jelentős béremeléseket tervez. Ezek alaposan megosztják a szakembereket, sokan úgy vélik, hogy nem fenntarthatóak, és veszélybe sodorják Románia makrógazdasági egyensúlyhelyzetét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com