A spanyol konzervatív Néppárt július végén választ új elnököt

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A spanyol konzervatív Néppárt (PP) július 20-án és 21-én tartja rendkívüli tisztújító kongresszusát, amelyen új elnököt választ - jelentette be Mariano Rajoy távozó pártelnök hétfőn Madridban.A politikus hangsúlyozta: nem akar befolyással lenni a választásra, nem jelöl ki utódjául senkit. "Az utolsó döntésem az volt, hogy távozom, azért nem kell több döntést hoznom a Néppárt jövőjéről" - fogalmazott Mariano Rajoy, aki szerint a Néppártnak szeptemberre tökéletesen szervezettnek és egységesebbnek kell lennie mint most.

    
Arról is beszélt, hogy az új, szocialista kormány nem a spanyolok akaratából van a helyén, Pedro Sánchez pedig az első olyan spanyol kormányfő, aki nem nyerte el az urnáknál az emberek bizalmát. Mariano Rajoy azt is mondta, hogy továbbra is a konzervatív Néppárt Spanyolország első számú politikai ereje. A jelöltállítás határideje június 20-a, egyelőre senki sem jelentette be, hogy indul a PP elnöki posztjáért.
    

A spanyol sajtóban lehetséges utódként emlegetik María Dolores de Cospedalt, a párt mostani főtitkárát és második emberét, valamint Soraya Sáenz de Santamaría volt kormányfőhelyettest. Felmerült továbbá Alberto Núnez Feijóo, a galiciai autonóm közösség elnökének neve is. Mariano Rajoy 14 év után múlt kedden mondott le a konzervatív Néppárt elnöki tisztségéről.


A spanyol parlament négy nappal korábban megvonta a bizalmat kormányától, miután a PP-t korrupció miatt elmarasztalta első fokon a bíróság. A spanyol demokrácia négy évtizedes történetében először váltott le kormányt bizalmi szavazással a parlament.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com