A spanyol kormány megkönnyítette a cégek székhelyének megváltoztatását
Luis de Guindos elmondta: a szombaton hatályba lépő rendelet értelmében a székhelyváltoztatáshoz nem lesz szükséges a részvényesi közgyűlés jóváhagyására, hanem azt az igazgatótanács döntése alapján is végre lehet hajtani. Igaz ez azokra a cégekre is, amelyek alapszabályzata jelenleg előírja a közgyűlési szavazást. Ha továbbra is érvényben szeretnék tartani ezt a kitételt, akkor azt a jövőben újra, külön kell rögzíteniük az alapszabályban - tette hozzá.
A politikus hangsúlyozta: a rendeletet elfogadását több vállalat is kérte a spanyol kormánytól. A központi vezetés egy nappal azután hozta meg ezt a döntést, hogy a Banco Sabadell, Spanyolország ötödik legnagyobb bankja bejelentette: áthelyezi székhelyét Barcelonából Alicanteba, mert így tudja garantálja a jogbiztonságot ügyfeleinek és részvényeseinek.
A világ 18 országában jelenlévő Banco Sabadell központja 136 év után költözik el Barcelonából. A vasárnapi függetlenségi népszavazás óta több cég, például az Eurona Wireless távközlési szolgáltató vállalat és az Oryzon Genomics biotechnológiai cég is bejelentette: Madridba költözteti központját. Úgy tudni számos nagyvállalat fontolgat hasonló lépést, a Caixabank, amely Spanyolország harmadik legnagyobb bankja, és a Gas Natural gázszolgáltató cég vezetőtestületei péntek délután tárgyalnak erről a lehetőségről.
A cégek székhelyének áthelyezése Katalónia számára adóbevételek elvesztését jelenti, ilyen például a gazdasági tevékenységet terhelő adó, és a vagyonátruházási illeték. Katalóniában múlt vasárnap annak ellenére tartottak függetlenségi népszavazást, hogy azt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette. A katalán kormány pedig arra készül, hogy egyoldalúan kinyilvánítja a függetlenséget Spanyolországtól.
A cégek szerint a belpolitikai bizonytalanság negatív hatás gyakorol a helyi gazdaságra, amelynek időtartama ráadásul beláthatatlan, ezért a székhelyek áthelyezésével szeretnék elkerülni az esetleges veszteségeket.
(Forrás: MTI)


Hozzászólások