A spanyol lapok szerint az elnök kampánybeszédet mondott

Donald Trump szavait átitatta a populizmus, a nacionalizmus és az agresszió - értékelte az amerikai elnök beiktatási beszédét szombati számában az El País című baloldali spanyol napilap. A szerkesztőségi véleménycikk szerint a hallottak alapján a következő négy évben a világ nehéz időkre készülhet, tele "turbulenciával, ellenséges és kiszámíthatatlan magatartással". Trump egy lepusztult, elszegényedett Egyesült Államok képét rajzolta fel, amely azonban ellentmond a valóságnak. Eltorzult víziója van a világról is: egy ellenséges nemzetközi közösségnek láttatja azt, amely elszegényíti az amerikaiakat - írta a lap.

Az elnök kampánybeszédet mondott, tele könnyű és üres frázisokkal, klisékkel, közhelyekkel, és ahelyett, hogy eloszlatta volna, megerősítette a félelmeket. A többi országnak ébernek kell lennie, és meg kell húznia a határvonalakat, amelyeket nem enged átlépni Trumpnak - értékelte az El País. Az ABC című konzervatív napilap azt fejtegette, hogy az új amerikai elnök szavai kizárólag követőinek szóltak, nem a mélyen megosztott társadalom egészének. Ebben az értelemben beszédével senkinek sem okozott csalódást, hiszen olyan volt, mint eddig - állapította meg a cikk.

Az újság arra figyelmeztet, hogy ha az Egyesült Államok magát előtérbe helyezve háttérbe szorítja más országok érdekeit, akkor a többi ország ugyanezzel a politikával fog válaszolni. Ez a recept azonban már a múltban sem működött, és nincs ok azt hinni, hogy most másképp lenne - vélekedett az ABC. A lap hangsúlyozta: a konspirációs teóriáknak nincs itt az idejük, meg kell őrizni a nyugalmat, és Trumpot a tettei alapján kell megítélni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com