A spanyol sajtó a demokrácia működéséről és a kormányváltás nyomán várható nehézségekről ír

Fehér Krisztina, az MTI tudósítója jelenti: A spanyol demokrácia megfelelő működéséről és a várható kormányzási nehézségekről írtak szombati kommentárjaikban a legnagyobb spanyol napilapok, egy nappal azután, hogy a parlament megvonta a bizalmat Mariano Rajoy konzervatív néppárti kormányfőtől, és egyúttal miniszterelnökké választotta Pedro Sánchez szocialista politikust.Az El País című baloldali napilap Új időszak című írásában kifejtette: a központi büntetőbíróságnak a Gürtel-ügyben hozott, a kormányzó konzervatív Néppártot korrupció miatt elmarasztaló ítélete megmutatta a spanyol igazságszolgáltatás függetlenségét, és azt, hogy nem létezik büntetlenség.

    
A parlament kikényszerítette, hogy Mariano Rajoy vállalja a politikai felelősséget, a jogállam szabályos működése, a hatalmi ágak szétválasztása pedig Sánchez kezébe helyezte a hatalmat és a kormányalakítás felelősségét - olvasható a lapban. Az El País ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a Spanyol Szocialista Munkáspártnak (PSOE) mindössze 84 mandátuma van a 350 fős parlamentben, és ugyan bizalmatlansági indítványát 180 képviselő támogatta, ám közülük sokan csupán azért szavazták meg azt, hogy leváltsák Mariano Rajoyt.
    

A spanyolok azt várják az új kormánytól, hogy garantálja a stabilitást, és azt a fellendülést, amelyet "sok áldozattal" szereztek meg a mély gazdasági krízis után - hangsúlyozta cikkében az újság, amely szerint épp ezért fontos, hogy kormánya megalakításkor az alkotmányos rend védelmének, illetve a gazdasági stabilitás fenntartásának kritériumai vezessék az új miniszterelnököt.
    

Az ABC című konzervatív napilap hasonló megállapításokat tett szerkesztőségi véleménycikkében azzal kapcsolatban, hogy a bizalmi szavazásnál megszerzett voksok nem a PSOE támogatásának hanem Rajoy leváltásának szóltak. Ezzel pedig Sánchez "egy Frakensteint hozott létre, amelyet csak a PP elleni zsigeri gyűlölet egyesít" - állapítja meg az újság.
    

A lap szerint groteszk, hogy az ellenzék leváltja a kormányt, miközben megtartja költségvetését, amelyet véglegesen még nem is fogadott el a parlament. A távozó Rajoy-kormány mérlegét az ABC összességében kedvezőnek értékelte a gazdasági fellendülés tekintetében, de úgy vélte, a katalán szeparatista konfliktusban tehetett volna többet, és politizálhatott volna jobban.
    

Nyugtalanítónak nevezte a cikk, hogy a PSOE egyik politikusa azt mondta: Rodrigo Zapatero volt szocialista kormányfőt tekintik mintának. A La Vanguardia című, barcelonai kiadású országos napilap vezércikkében kiemelte: a demokratikus mechanizmusok működnek Spanyolországban. Felhívta a figyelmet arra, hogy a bizalmi szavazás eredménye sokkoló lehet azoknak, akik szerint Katalónia szerepe Spanyolországban már irreleváns.
   

A lap rámutatott, hogy bár a Baszk Nacionalista Párt (PNV) öt szavazata döntött Pedro Sánchez javára, nem volt kevésbé jelentős a katalán függetlenségi pártok szavazata sem, akik szintén támogatták a bizalmatlansági indítványt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

http://ujhazak.com