A "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel a Velencei Bizottság

Bajnok Artúr, az MTI tudósítója jelenti: A "Stop Soros" törvénycsomag bizonyos rendelkezéseinek visszavonására szólított fel pénteken elfogadott állásfoglalásában a Velencei Bizottság, mondván, hogy azok súlyosan akadályozzák a törvényesen működő civil szervezetek tevékenységét.Az Európa Tanács (ET) alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete mindenekelőtt elismerte, hogy több más európai államban is bűncselekménynek számít, ha valaki anyagi haszonszerzés céljából segíti az illegálisan érkező bevándorlók belépését, szállítását vagy tartózkodását. Mint írták, ez önmagában nem szükségszerűen ellentétes a nemzetközi emberi jogi normákkal, és indokolható lehet a közrend megőrzésének vagy bűncselekmény megelőzésének legitim céljával.

    
Rámutattak ugyanakkor, hogy a szerdán megszavazott törvény egyes előírásai "tisztességtelenül kriminalizálnak olyan szervezeti tevékenységeket, amelyek nem kapcsolódnak közvetlenül az illegális bevándorlás megvalósulásához", mint például az információs anyagok készítését vagy terjesztését. Az ilyen cselekmények kriminalizálása megzavarja az áldozatokat segítő civil szervezetek tevékenységét, és aránytalanul korlátozza az Emberi Jogok Európai Egyezményében rögzített jogaikat.


A kampánytevékenység folytatásának és a menedékkérők képviseletének büntethetővé tétele pedig jogellenes beavatkozást jelent a véleménynyilvánítás szabadságába - olvasható a véleményt ismertető közleményben. A Velencei Bizottság összehasonlította a szóban forgó jogszabályt más, az illegális bevándorlás elősegítését kriminalizáló európai törvényekkel.


Aláhúzták: máshol vannak kivételek a humanitárius segítségnyújtásra vonatkozóan, de ez hiányzik a magyar szabályozásból, ami sérti a nemzetközi jogi sztenderdeket. Mi több, túlságosan széles körű a bűncselekmény tényállásának meghatározása a törvényben, és a szankciók aránytalanok. Példaként hozták fel, hogy egy civil szervezet egy tagjának elítélése akár az egész NGO feloszlatását vonhatja maga után, ami sérti az egyesülés szabadságára vonatkozó jogokat.
    

Sérelmezték emellett, hogy a kormány nem folytatott érdemi konzultációt az érintett felekkel és a társadalommal a törvénytervezet benyújtása előtt. Az ET parlamenti közgyűlésének jogi és emberi jogi bizottsága márciusban kérte fel a Velencei Bizottságot annak vizsgálatára, hogy megfelel-e a nemzetközi normáknak az azóta elfogadott törvénytervezet. A testület delegációt küldött Magyarországra az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezettel (EBESZ) együttműködésben készülő állásfoglalás készítésekor.
    

A felkérés alapján kizárólag az NGO-k működésére vonatkozó rendelkezéseket elemezték, így a vélemény nem tér ki azon új előírásokra, amelyek közvetlenebbül érintik a menekülteket, például a friss alkotmánymódosításokra. Leszögezték ugyanakkor: ez még nem jelenti azt, hogy ezek megfelelőek lennének.
    

A közlemény szerint a Velencei Bizottság és az EBESZ végezetül sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a parlament két nappal az állásfoglalás elfogadása előtt megszavazta a "Stop Soros" törvénycsomagot.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com