A strasbourgi bíróság helyt adott Tőkés László székely zászló ügyében benyújtott panaszának, és kártérítést ítélt meg

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: Az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) kártérítést ítélt meg Tőkés Lászlónak, ugyanis kedden hozott ítélete szerint a székely zászló kitűzésének ügyében a román hatóságok megsértették az Emberi Jogok Európai Egyezményének a véleménynyilvánítás szabadságáról szóló cikkét.Tőkés László 2016 júniusában fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához a nagyváradi képviselői irodájának az erkélyére 2014 júniusában kitűzött székely zászló ügyében foganatosított közigazgatási intézkedések miatt. A Bihar megyei törvényszék 2015 novemberében jogerős ítéletben reklámzászlónak minősítette Székelyföld jelképét. Tőkés Lászlót a nagyváradi polgármesteri hivatalnak alárendelt helyi rendőrség ezt követően felszólította a reklámzászlónak minősített székely zászló és partiumi zászló eltávolítására.

    
A strasbourgi székhelyű Európa Tanács felügyelete alatt működő emberi jogi bíróság kedden közzétett ítéletében nem értett egyet Tőkés László azon véleményével, miszerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jogába való hatósági beavatkozás miden jogi alapot nélkülözött, ugyanakkor helyt adott a panaszának, megállapítva, hogy a székely zászló eltávolítását elrendelő bíróság nem teljes körültekintéssel járt el az ügy kivizsgálása folyamán, illetve határozatának indoklása hiányos.
    

Megállapította, hogy reklámzászlónak minősített jelkép eltávolítását elrendelő ítélet indokolása túlzottan szűkszavú, és nem tartalmaz elegendő információt ahhoz, hogy megismerhető legyen belőle az eljárás indoka. A jogsértés miatt az emberi jogi bíróság anyagi jóvátétel megfizetésére szólította fel Romániát.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com