A Székelyhon szerint a vádirat az autonómiamozgalom egészét vád alá helyezi

A Székelyhon portál szerint a kézdivásárhelyi merényletkísérlettel vádolt Beke István és az erre való felbujtással vádolt Szőcs Zoltán elleni vádirat az egész székelyföldi autonómiamozgalmat bűncselekményként próbálja bemutatni.law2A portál pénteki véleménycikkének a szerzője a vádirat nyilvánosságra került hetvenoldalas kivonatát tanulmányozta, azt vizsgálván, hogy a romániai szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) milyen háttérinformációkat csatolt a vádlottak konkrét ügyéhez.

Leszögezi: a vádirat "ugyan nem bélyegzi meg terroristaként az egész magyar közösséget, de a székelyföldi, (...) autonómiamozgalmat szélsőséges, irredenta és revizionista címkékkel látja el, s összemossa a terrorizmussal. S mindezt hamis, félrevezető, manipulatív érvekkel" alapozza meg.

Mint bemutatja: a vádirat kitér például a székely hadosztály 1918-as megalakulására, és arról tesz említést, hogy 1919-ben a székely hadosztály tagjai milyen bűnöket, atrocitásokat követtek el a román civil lakosság ellen. A magyarok radikalizmusra való hajlamát hivatott alátámasztani azzal, hogy megemlíti a 2009-es bolíviai rajtaütésben megölt Magyarosi Árpádot, aki az ügyészek szerint azáltal kapcsolódik a vádlottakhoz, hogy az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) egyesület tagja volt, s ez a szervezet a DIICOT szerint "a HVIM-ből vált ki".

Többször tesz említést ugyanakkor a vádirat olyan rendezvényekről, amelyeknek a célja "az erdélyi magyar közösségben erős ultranacionalista és románellenes érzelmek ápolása". Ezen rendezvények között külön bekezdésben foglalkozik a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által évente megszervezett székely szabadság napjával.

A DIICOT szerint ezt a rendezvényt "a magyar nacionalista-szélsőséges erők" azért szervezik, hogy általánossá tegyék azt a nézetet: Székelyföld területi autonómiáját "mindenáron, tehát erőszakkal is" ki kell vívni. A vádiratkivonatban háromszor tesznek említést a név szerint nem említett Izsák Balázs SZNT-elnöknek egy 2012-es felhívásáról, amelyben így fogalmazott:

"A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti." Az idézetet bűnjelként Beke István házában foglalták le.

A cikkíró szerint a vádirat a székely zászlót is bűnjelként azonosítja, a Kovászna megye határán található, Székelyföld turisztikai népszerűsítését szolgáló óriásplakátot pedig a HVIM hungarista szimbólumai között mutatja. A Székelyhon portál véleménycikke szerint a kézdivásárhelyi terrorvád túlmutat a vádlottakon és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmon (HVIM), melyhez tartoznak. "Az igazi tét a székelyföldi autonómiamozgalom inkriminálása lehet" - állapítja meg a szerző.

http://www.szekelyhon.ro/penna/a-aterroristaugya-igazi-tetje

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

Lady Houdini mutatványa

Lady Houdini mutatványa

Amerikában a híradókba is bekerült a hátrabilincselt karral rendőrautóba zárt Kendra Aney (38) szökése, ahogy a félig lehúzott hátsó ablakon kihámozta magát a pár méterre intézkedő járőröktől.

Netflix helyett Jetflicks

Netflix helyett Jetflicks

Az USA-ban másfél év szabadságvesztésre ítélték egy illegális bizniszben utazó banda egyik magyar tagját.

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump: "egy teljes civilizáció pusztulhat el"

Donald Trump "egy teljes civilizáció elpusztulásával" fenyegette meg Iránt kedden, amivel a megegyezésre szabott határidő lejártára figyelmeztette a teheráni vezetést.

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter szankciós listáról töröltetett orosz kérésre - kikerült a titkos hangfelvétel...

Szijjártó Péter és Szergej Lavrov közötti telefonbeszélgetés nyilvánosságra került, melyben a magyar külügyminiszter orosz érdekek képviseletében kell eljárjon

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség razziákat tartott a berlini gyújtogatás ügyében

A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben - közölte kedden a berlini főügyészség.

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat

Donald Trump amerikai elnök hétfőn öt napra felfüggesztette az iráni energialétesítmények elleni katonai csapásokat a Teheránnal zajló konstruktív egyeztetésekre hivatkozva.

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az amerikai bázist Erbílben, ahol magyar katonák is szolgálnak

Dróntámadás érte az iraki Kurdisztán székhelyén, Erbílben üzemelő amerikai bázis egyik lőszerraktárát vasárnap - közölte a Clash Report hírportál az X-en.

Tetten ért sorozatpiszkítók

Tetten ért sorozatpiszkítók

Különös ügyről számolt be a Wisconsin állambeli Stoughton rendőrsége. Hőkamerás szolgálati drónnal tetten érték azt a nőt, aki az éj leple alatt többtucatszor végezte dolgát a közpark sétányánál.

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

http://ujhazak.com