A széláramlás miatt rekordidő alatt tette meg egy Boeing a New York-London utat

Rekordidő, öt óra 16 perc alatt tette meg útját a British Airways (BA) légitársaság New Yorkból Londonba tartó 114-es járata köszönhetően a rendívül gyors jet streamnek, vagyis a magas légköri nagysebességű széláramlásnak az Atlanti-óceán fölött.

A Boeing 777-200 típusú utasszállítógép legnagyobb sebessége 745 mérföld/óra (1192 kilométer/óra) volt, mivel az általa "meglovagolt" széláramlás meghaladta a 200 mérföld/órát (320 kilométer/órát). A járat a tervezett leszállási időnél másfél órával korábban érkezhetett meg - olvasható a The Daily Telegraph brit napilap honlapján.

BA 777

A New York-London távot a légitársaságok járatai a menetrend szerint általában hét óra alatt teszik meg.

Az Atalanti-óceán fölött tucatnyi légi járat élvezte a héten a magas légköri nagysebességű széláramlás rendkívüli segítségét. A pilóták régóta próbálják kihasználni a nyugat-keleti irányú jet stream erejét, hogy lerövidítsék a repülési időt és üzemanyagot takarítsanak meg.

Nem ritka, hogy ezen a távon a járatok képesek egy óra menetidőt spórolni - idézte a brit napilap Alastair Rosenscheint, a BA egykori pilótáját, aki maga is Boeing-747-esen repült a brit főváros és New York között. Olyan ez, mintha szörföznél, egyedülállóan gyorsan lehet ilyenkor menni - tette hozzá.

http://www.telegraph.co.uk/news/worldnews/northamerica/usa/11337617/Jet-stream-blasts-BA-plane-across-Atlantic-in-record-time.html

MTI

Hozzászólások

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Europol: nemzetközi körözés alapján elfogtak egy közel húsz éve keresett lengyel bűnözőt Franciaországban

Őrizetbe vettek Franciaországban egy súlyos szexuális bűncselekmény miatt körözött lengyel szökevényt, akire a legkeresettebb európai bűnözőket rögzítő "Most Wanted" weboldalon közzétett felhívást követően találtak rá a hatóságok.

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

http://ujhazak.com