A szerb elnök elmegy, a montenegrói viszont nem a moszkvai győzelem napi ünnepségekre

A montenegrói elnök nem vesz részt a jubileumi moszkvai győzelem napi ünnepségeken májusban, a szerb elnök viszont ott lesz, sőt szerb katonák is felvonulnak a díszszemlén.

gynA második világháborúban aratott győzelem hetvenedik évfordulóján Filip Vujanovic, Montenegró köztársasági elnöke a podgoricai megemlékezésen mond beszédet - közölte az ünnepség szervezéséért felelős bizottság, amelyet a podgoricai sajtó idézett szerdán.

A bejelentés váratlan volt, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter ugyanis a közelmúltban jelentette be, hogy eddig 26 magas rangú külföldi vendég erősítette meg a részvételét a május 9-i moszkvai ünnepségen, közöttük Montenegró vezetője is.

A történelmi szerb-orosz barátság tükrében az viszont nem meglepő, hogy Tomislav Nikolic szerb elnök az elsők között erősítette meg részvételét a moszkvai megemlékezésen.

A szerb elnök kedden azt is közölte, hogy a szerb hadsereg Szergej Sojgu orosz védelmi minisztertől meghívást kapott a győzelem napi katonai parádéra, és a szerb katonai egységek részt is vesznek a díszszemlén.

Az ünnepségen orosz várakozások szerint jelen lesz a görög miniszterelnök, a ciprusi elnök, a cseh elnök, a szlovák miniszterelnök, Bosznia-Hercegovina államvezetésének egyik tagja, illetve képviselteti magát Izland, Macedónia, Norvégia, Kína, India, a Dél-afrikai Köztársaság, Mongólia, Vietnam, Kuba és Észak-Korea is.

Ugyanakkor Barack Obama amerikai és Francois Hollande francia elnök, valamint David Cameron brit miniszterelnök, illetve Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke már jelezte, hogy nem kíván részt venni a moszkvai ünnepségeken.

A 70. évforduló alkalmából Angela Merkel német kancellár ugyan Moszkvába látogat, de egy nappal a győzelem napi ünnepség után.

MTI

Hozzászólások

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

Átalakított vállfa is szerepel azon dolgok listáján, amelyeket 2025-ben kellett eltávolítani emberek végbeléből

A Vice tette közzé a sokkoló listát.

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára

Donald Trump amerikai elnök segítséget helyezett kilátásba az Iránban tüntetők számára pénteken.

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

http://ujhazak.com