A szerb elnök elutazik Brüsszelbe, de nem tárgyal a koszovói miniszterelnökkel

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Brüsszelbe utazik a szerb elnök, hogy találkozzon az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével, ám a koszovói miniszterelnökkel nem hajlandó tárgyalni.Aleksandar Vucic a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) reggeli műsorában beszélt arról, hogy Albin Kurtival azért nem hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni, mert a koszovói kormányfővel nem lehet párbeszédet folytatni, a koszovói politikus ugyanis szerinte csak "monologizál", nem hajlandó a valós párbeszédre.
    

Hozzátette: nem látja értelmi a brüsszeli útnak, de elmegy, mert különben azért fogják bírálni, hogy távol maradt. A szerb elnök kijelentette: Szerbia nehéz helyzetben van, és óriási nyomás alatt áll, fel kell ugyanakkor mérni, hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben. Egyértelmű, hogy az országnak azért ilyen nehezek a körülményei, mert nem vezetett be szankciókat Oroszország ellen - húzta alá.
    

A Szerbia és Koszovó közötti feszültség az utóbbi hónapokban kiéleződött. Koszovóban május végén zavargások törtek ki, amikor a helyi szerbek által bojkottált áprilisi helyhatósági választások után a többségében szerbek lakta térségben az ott leadott albán szavazatok alapján, mindössze 3,5 százalékos részvételi arány mellett megválasztott albán polgármesterek el akarták foglalni hivatali posztjukat. A helyi szerbek koszovói rendőrökre és a NATO irányítása alatt álló békefenntartó haderő, a KFOR katonáira támadtak. A koszovói rendőrség később elfogott egy szerb férfit, akit a támadások legfőbb szervezőjének tart, majd további személyeket is letartóztatott.
    

Ezzel párhuzamosan múlt szerdán három koszovói rendőrt fogtak el a szerb hatóságok Közép-Szerbiában. A szerb ügyészség fegyverek és robbanószerek illetéktelen előállításával, birtoklásával, hordozásával és kereskedelmével vádolja őket, és nyomozást rendelt el az ügyben. Pristina szerint viszont a koszovói rendőröket nem szerb, hanem koszovói területen fogták el, gyakorlatilag "elrabolták" őket.
    

A kialakult feszültség miatt Josep Borrell uniós kül- és biztonságpolitikai főképviselő Brüsszelbe hívta Aleksandar Vucicot és Albin Kurtit. A koszovói kormányfő közölte,  hogy részt vesz a találkozón, a szerb elnök azonban kedden még azt mondta, nem megy el, csütörtökön pedig ezt úgy módosította, hogy csak Kurtival nem hajlandó tárgyalni.
    

Koszovó 2008-ban kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is a saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A két fél között 2013-ban kezdődött meg a kapcsolatok normalizálását célzó párbeszéd, jelentős előrelépés azonban máig nem történt.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com