A szerb kormány ellen tanúskodna egy bíróság előtt álló, közismert bűnöző

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A bírósági tárgyalása előtt álló, közismert szerb bűnöző, Veljko Belivuk együttműködést ajánlott a bíróságnak, és közölte, több esetben a szerb kormány tagjának megbízásából lépett fel bandájával - közölte az N1 hírtelevízió szerdán.Veljko Belivuk és 31 társának tárgyalása kedden kezdődött volna, de nem közölt okok miatt elhalasztották. A bűnbandát öt gyilkossággal, emberrablással, nemi erőszakkal, kábítószer-kereskedelemmel és illegális fegyvertartással gyanúsítják. A férfiakat tavaly februárban fogták el, és augusztusban emeltek ellenük vádat.
    

A bűnözői csoport a Partizan labdarúgó klub szurkolói csapatát használta fedőszervezetként. A szervezet vezetője, Veljko Belivuk a feltételezések szerint a rivális Crvena Zvezda futballcsapatának egy tagját, valamint a Pink Panter bűnbanda egykori vezetőjét, Milan Ljepoját is meggyilkolta. A rendőrség szerint ez a bűnbanda állt az Aleksandar Vucic ellen tavaly januárban tervezett merénylet mögött is.
    

Tavalyi kihallgatásakor Veljko Belivuk azt vallotta, hogy kapcsolatban állt az ország vezetésével, és magától az elnöktől is kapott utasításokat, például azt, hogy állítsa le a lelátókon az elnök elleni rigmusokat, lépjen közbe a kormány elleni tüntetéseken, illetve hogy biztosítsa a büszkeségnapi felvonulás békéjét. Aleksandar Vucic ezt követően közölte: kész hazugságvizsgálat alá vetni magát, hogy bizonyítsa, nincs köze szervezett bűnözői csoportokhoz.
    

Erre a vizsgálatra azonban azóta sem került sor, Belivuk viszont ismét arról beszélt, hogy köze volt az államvezetéshez. Mint mondta, részleteket tud közölni arról, hogy 2016-ban álarcosok kinek az utasítására rombolták le az egyik folyóparti negyed több épületét, ahol azóta a Belgrád a vízen nevű gigaprojekt egyes objektumai épültek fel. Emellett azt is mondta, információkkal tud szolgálni Vladimir Cvijan belgrádi és Oliver Ivanovic koszovói szerb politikus meggyilkolásáról. Veljko Belivuk tárgyalását elhalasztották, amíg a bírói testület nem dönt arról, hogy együttműköik-e a vádlottal.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com