A szerb kormányfő örül Trócsányi László biztosi jelölésének

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti:  Jó hírnek nevezte Ana Brnabic szerb miniszterelnök, hogy Trócsányi Lászlót szomszédság- és bővítéspolitikáért felelős uniós biztosnak jelölte kedden az Európai Bizottság megválasztott elnöke, Ursula von der Leyen, mert - Brnabic szerint - olyan biztos kerül erre a posztra, aki elkötelezett bővítéspárti országból származik.Ana Brnabic a belgrádi Prva Televíziónak azt mondta, Magyarország az unió bővítése mellett kardoskodik, különös tekintettel Szerbia felvételére. Reményének adott hangot, hogy az Európai Parlament is megerősíti Trócsányi László jelölését, és a biztos megkezdheti a munkáját. Amennyiben ez megtörténik, "mindannyian láthatjuk majd, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Aleksandar Vucic szerb elnök barátsága, illetve mindaz, amit Vucic elnök úr a múltban a jó kapcsolatokért tett, kiváló eredményekhez vezetnek" - mondta.

   
Hozzátette, hogy Magyarország és Szerbia baráti országoknak számítanak, és noha az EU-biztosok nem annak az országnak az érdekeit képviselik, ahonnan származnak, a jó kapcsolatoknak biztosan lesznek kézzel fogható eredményei is. Jadranka Joksimovic szerb európai integrációs miniszter is üdvözölte Trócsányi László jelölését. Kiemelte: Magyarország már hosszú ideje hangosan és egyértelműen támogatja az uniós bővítést, és a leghatározottabban támogatja Szerbiát az európai integrációs úton.
    

Mint mondta: hosszabb ideje szkeptikus kommentárokat lehet hallani az Európai Unió bővítéséről, a magyar jelölt viszont most pozitívabb hangot vihet ebbe a kommunikációba. Véleménye szerint az Európai Bizottság a javasolt összetételében új lendületet adhat a bővítésnek. Az új EU-biztosok meghallgatásai szeptember végén kezdődnek meg az Európai Parlament illetékes szakbizottságaiban, s ezen fázisban nem számít szokatlannak egyes jelöltek vagy tárcák elutasítása, a testület végleges összetételét tükröző listáról pedig várhatólag októberben szavaz a képviselőtestület. Végül pedig az EU-országok állam-, illetve kormányfőit tömörítő Európai Tanács nevezi ki minősített többséggel a bizottságot.


(Forrás. MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com