A szerb miniszterelnök előre hozott parlamenti választásokat akar (2. rész)

Előre hozott parlamenti választást kezdeményez Aleksandar Vucic szerb kormányfő, aki vasárnap Belgrádban arra kérte pártja, a jobbközép Szerb Haladó Párt (SNS) vezetőségét, hogy támogassa ebben.

A két éve megválasztott miniszterelnök az SNS közgyűlésének ülésén kiemelte: kormánya megkezdte a változtatásokat Szerbiában, az ország most politikailag és gazdaságilag is stabil, a szorgalmas munkának köszönhetően pedig a nagyhatalmak partnerévé is vált.

Aleksandar_Vucic

A politikus szerint azért van szükség új választásokra a mandátum közepén, mert meg kell oldani azokat a "társadalmi összetűzéseket", amelyek akadályozzák a reformokat az országban. Emellett mostantól számítva teljes, négyéves mandátum kell ahhoz, hogy az uniós tagjelölt Szerbia végre "eljusson az EU kapujához".

A legnagyobb szerb párt a közvélemény-kutatások szerint több mint 50 százalékos támogatottsággal rendelkezik. Ugyanakkor Aleksandar Vucic szerint a választások nehezek lesznek, és butaság lenne alábecsülni a vetélytársakat. Felmérések szerint míg a Szerb Haladó Párt támogatottsága stabil, illetve növekszik, a legnagyobb ellenzéki párt, a Demokrata Párt (DS) folyamatosan veszít szavazótáborából.

Aleksandar Vucic 2012-ben, kormányfőhelyettesként hirdetett harcot a korrupció ellen, és azóta számos vállalkozó és politikus ellen emeltek vádat. Szerinte ez az egyik oka annak, hogy az ellenzék - amelynek soraiból a legtöbb gyanúsított és vádlott kikerült - folyamatosan támadja munkáját. Az ellenzéki pártok viszont a leggyakrabban azt róják fel a kormánynak, hogy a bevezetett gazdasági megszorító intézkedések nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és a fizetés-, valamint nyugdíjcsökkentés csak még nagyobb szegénységbe taszította a lakosságot.

A parlamenti választást várhatóan április végén, az önkormányzati és a vajdasági tartományi választással egy időben tartják majd.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com