A szerb miniszterelnök és az államfő kiállt a spanyol kormány mellett

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Szerbia tiszteletben tartja Spanyolország területi egységét és szuverenitását - hangsúlyozta Ana Brnabic szerb kormányfő hétfőn a katalán népszavazásra utalva, majd hozzátette: Spanyolország a legnehezebb helyzetekben is Szerbia mellett állt.A miniszterelnök nem fejtette ki, melyek voltak ezek a nehéz helyzetek, de feltehetően arra utalt, hogy amikor 2008-ban Koszovó egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, Madrid elítélte Pristina lépését, és Spanyolország azóta is azon öt európai uniós állam közé tartozik, amelyek nem ismerik el Koszovó függetlenségét.

   
Aleksandar Vucic köztársasági elnök szintén azt hangsúlyozta hétfőn, hogy Szerbia barátként tekint Spanyolországra, és támogatja a madridi kormányt. Mindemellett hozzáfűzte, hogy a szerbek ezen a napon feltehetnék a kérdést az Európai Uniónak: hogyan lehetséges, hogy Brüsszel érvénytelennek nyilvánította a katalán népszavazást, míg Koszovó esetében népszavazás nélkül is elismerte az elszakadást, majd az EU 22 tagállama külön-külön is törvényesnek ítélte Koszovó függetlenedését, és ezzel sárba tiport mindent, amin az európai politika és az EU politikája alapult.
   

Aláhúzta: ez az eset jó példája a kettős mércének és a világpolitika képmutatásának. A szerb elnök szerint a nagyhatalmak játszottak a balkáni országokkal, és azt hitték, úgy alakítják a határokat, ahogy akarják, mert a térség nem tartozik az Európai Unióhoz, ám most, amikor ők kerültek hasonló helyzetbe, máshogy kezelik az esetet.
    

A szerbiai parlamenti pártok többsége egyébként a spanyol kormány mellett állt ki, egyedüli kivételt a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) jelentett. Nenad Canak pártelnök Barcelonába utazott vasárnap, hogy a helyszínen támogassa a függetlenségi népszavazást. Az LSV korábban többször is azzal kampányolt, hogy függetlenítené a Vajdaságot Szerbiától. Az LSV-nek három képviselője van a belgrádi parlamentben.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Megölték a gyerekeket, mert zombinak hitték őket

Tragikus eltűnések, amelyek mindenkit sokkoltak.

http://ujhazak.com