A szerbiai postások sztrájkja miatt késnek a nyugdíjak is

A szerbiai posta dolgozóinak több mint egy hete tartó sztrájkja miatt az idősek nem kapták kézhez nyugdíjaikat, de a számlák sem érkeztek még meg a háztartásokba, és a leveleket, illetve a csomagokat sem kézbesítik december 3-a óta. A dolgozók béremelést követelnek.A posta tájékoztatása szerint a nyugdíjak kifizetése szerdán megkezdődött, a sajtóban megjelent információk szerint azonban ez az állítás nem teljes mértékben állja meg a helyét, a postahivatalokban ugyanis felvehetők a nyugdíjak, a postások azonban nem viszik  ki a pénzt.

    
A szerb kormány és a posta vezetősége a múlt hét végén kezdett tárgyalásokat a béremelésekről, azonban nem jutottak megállapodásra. A kormány 13,1 százalékos béremelést hagyott jóvá a szerbiai posta több mint tizenkétezer dolgozója számára, ezt azonban a szakszervezet elutasította, és 25 százalékos emelést követel.
    

A postán dolgozók átlagosan 35-40 ezer dinárt (98-112 ezer forint) keresnek, ami jelentősen alatta marad az országos 60 ezer dináros (169 ezer forint) átlagbérnek. A postai dolgozók véleménye szerint fizetésüket legalább 50 ezer dinárra (140 ezer forint) kellene emelni és a munkakörülményeken is javítani kellene.  A szakszervezetek szerint a postások béreit már 17 éve nem emelték.
   

Nem lehet tudni, hogy pontosan hányan léptek sztrájkba, a szerb sajtó adatai szerint a postán dolgozók kétharmada nem vette fel a munkát már több mint egy hete, de egyes postahivatalokban befizethetők a csekkek és feladhatók a levelek és a csomagok, azok megérkezésének időpontja azonban bizonytalan. Az utóbbi néhány évben a posta dolgozói évente egyszer-kétszer kezdtek sztrájkba, de általában csak kisebb sikereket értek el, követeléseik soha nem teljesültek teljes mértékben.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com