A születés előtti diagnosztika kiterjesztését ígéri a lengyel kormányfő

Lucie Szymanowska, az MTI tudósítója jelenti: A születés előtti diagnosztika és kezelés bővítését ígérte kedden Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, reagálva a beteg magzatok művi vetélését tiltó múlt heti alkotmánybírósági döntésre és az azt követő tüntetésekre.A kormányfő sajtóértekezletén közölte: az utóbbi években Lengyelországban bővítették a betegségek születés előtti diagnosztizálását, az ilyen vizsgálatok száma mára 40 százalékkal nőtt 2015-höz képest. Kilátásba helyezte: a minél hamarabbi esetleges prenatális gyógyítás céljából az összes várandós nőre kiterjesztik az eddig csak a komplikált terhességeknél, illetve a 35 évnél idősebb kismamáknál végzett diagnosztikát.

    
"Segíteni fogjuk a nőket, segíteni fogjuk a gyermekeket azért, hogy szabályosan fejlődhessenek az anyaméhben és majd normálisan élhessenek" - ígérte Morawiecki. A lengyel kormánypárt az alkotmánybírósági döntés csütörtöki kihirdetése után bejelentette a fogyatékkal élő gyermekek gondozását támogató program bővítését is.
    

A kormányfő alapvetőnek nevezte a szabad döntéshez való jogot, egyúttal hozzáfűzte: az embernek először is élnie kell ahhoz, hogy a döntés szabadságával élhessen. "Aki nem él, nem élhet a szabad döntés jogával", ezért a szabad döntéshez való jognál fontosabb az élethez való jog - állapította meg. Morawiecki rámutatott: az alkotmánybírósági döntés nem törölte a Lengyelországban 1993 óta érvényes abortusztilalom alóli két kivételt: ha a gyermek nemi erőszak következtében fogant, valamint ha az anya élete vagy egészsége forog veszélyben.
    

Az utóbbi kapcsán kijelentette: a nőket "nem szabad hősiességre kényszeríteni". Egyúttal aláhúzta: az alkotmánybírósági ítélet nem az ilyen, "sokakat nyugtalanító" helyzetekre vonatkozott. Az alkotmánybírósági döntés után kirobbant, több napja tartó tüntetésekkel kapcsolatban a kormányfő feltette a kérdést: vajon a vita a Down-szindrómás gyermekek életjogát érinti-e vagy az abortuszhoz való korlátlan hozzáférés a célja?
    

Ezzel Morawiecki arra utalt, hogy a tüntetők gyakran a terhességmegszakítás teljeskörű liberalizációját követelik. Közben az abortusztilalom alóli harmadik, alkotmányellenesnek minősített kivétel alapján a leggyakrabban a Down-szindrómás magzatokkal terhes nőkön végeztek terhességmegszakítást, és a terhesség bármelyik szakaszában alkalmazható volt.
   

Morawiecki "teljesen megengedhetetlennek" nevezte "az agresszió, a barbárság, a vandalizmus tetteit", és felszólította a tiltakozókat, hogy tartózkodjanak az ilyen cselekedetektől. "Nem lehet támadni embereket, templomokat, sem más ember jogát ahhoz, hogy értékei szerint éljen" - hangsúlyozta, utalva az utóbbi napok rongálásaira.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

http://ujhazak.com