A tagállamok és az uniós intézmények vezetői aláírták az évfordulós nyilatkozatot

Az Európai Unió tagországainak állam-, illetve kormányfői, valamint az uniós központi intézmények vezetői szombaton délelőtt Rómában aláírták azt a közös nyilatkozatot, amelyben kiállnak az unión belüli együttműködés folytatása, az EU előtt álló példátlan kihívások jövőbeni közös kezelése mellett. Nem írta alá az unió elődszervezeteit alapító szerződések megkötésének hatvanadik évfordulójához időzített nyilatkozatot és nem is vett részt a szombati római csúcstalálkozón Nagy-Britannia, amelynek miniszterelnöke várhatóan napokon belül elindítja azt a folyamatot, amelynek végén az ország kilép az unió tagjainak sorából.


A nyilatkozat a nemzetközi migrációs válságot nevezi meg az EU-t érő legnagyobb kihívások egyikeként. Az állam- és kormányfők azt is kinyilvánították, hogy a jövőben is együtt cselekszenek, "szükség esetén több ütemben és eltérő szorosságú együttműködésben, de mindig ugyanabban az irányban", összhangban az alapszerződésekkel, és mindig nyitva tartva az ajtót azok előtt, akik csatlakozni akarnak a szorosabb együttműködéshez.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com