A támadásnál használt fegyverek egy része a volt Jugoszláviából származik

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: A párizsi merényletekben használt fegyverek egy részét a volt Jugoszlávia legnagyobb fegyvergyárában, a kragujevaci Zastava gyárban készítették - erősítette meg Milojko Brzakovic, a fegyvergyár igazgatója a Vecernje Novosti című belgrádi napilap szombati beszámolója szerint.parisBrzakovic elmondta, hogy a szerb belügyminisztérium két nappal a november 13-i párizsi események után elküldött egy listát a merényletek helyszínén talált fegyverek sorozatszámával, ezek alapján pedig kiderült, hogy több fegyvert is a Zastava fegyvergyárban készítették, de még a volt Jugoszlávia szétesése, azaz az 1991-1995-ös délszláv háború előtt, feltehetően 1987-1988-ban.

"Hét-nyolc kalasnyikovról volt szó" - mondta az igazgató, majd úgy pontosított: az AK47-es jugoszláv verziójáról, a Zastava M70-es gépkarabélyról van szó. Ezt a fegyvert használta a jugoszláv néphadsereg, később pedig a jugoszláv hadsereg is.

Milojko Brzakovic felhívta a figyelmet arra is, hogy a háborút követően a szemben álló felek szabadon eladhatták a fegyvereket, így azok a környező országok hadseregeihez kerültek. Zoran Dragisic, a Belgrádi Egyetem Védelmi Tanszékének professzora szerint a kragujevaci gyár fegyverei jelenleg több mint ötven országban találhatók meg, mert a volt jugoszláv tagköztársaságok mellett jelentős mennyiségű lőfegyvert és lőszert exportáltak a Közel-Keletre is.

A törvényes út mellett pedig gyakran illegálisan is külföldre kerültek a fegyverek, főleg a kilencvenes években - tette hozzá. A Zastava fegyvergyár jelenleg is működik, a szerbiai fegyveres szolgálatok mellett ellátja a vadászokat és a sportlövőket is, illetve exportra is készít fegyvereket.

Szerbiában minden engedélyezett lőfegyverre három illegálisan birtokolt puska vagy pisztoly jut, vagyis a mintegy egymillió regisztrált lőfegyver mellett az illegálisan tartott lőfegyverek száma meghaladja a hárommilliót. A helyzet a többi nyugat-balkáni országban is hasonló, a délszláv háborút, majd az 1998-1999-es koszovói konfliktust követően sokan megtartották fegyvereiket, illetve sokan a feketepiacon vásároltak pisztolyt vagy puskát.

A szabályozáson néhány éve szigorítottak, így a fegyverkereskedelmet, valamint az exportot is a kormány felügyeli. A szerb belügyminisztérium egy héttel a párizsi merényletek előtt jelentette be, hogy francia kollégáikkal felszámoltak egy fegyvercsempészláncot, amely Szerbiában és Franciaországban működött. Az akcióban Franciaországban kilenc, Szerbiában pedig négy embert fogtak el.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com