A Több Európa olasz párt vezetője kampánytámogatást kapott Soros Györgytől

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Természetesnek nevezte a Soros Györgytől kapott támogatást Benedetto Dalla Vedova a +Europa (Több Európa) nevű olasz baloldali párt főtitkára, aki az amerikai üzletembertől neki folyósított több mint 300 ezer euróról nyilatkozott a Corriere della Serának csütörtökön.A pártvezető elmondta, hogy 312 ezer eurót, vagyis több mint 123 millió forintnak megfelelő összeget utalt át neki Soros György a tavaly szeptemberben rendezett parlamenti választásokat megelőző kampány támogatására. Az összeg nagyságát azzal magyarázta, hogy öt választási körzetben indult.
    

A római parlamentbe képviselőként bejutott Benedetto Dalla Vedova úgy látta, semmi új és semmi furcsa nincsen a finanszírozásban, mivel választási segítségről volt szó, amely nyilvános, ismert volt és teljes mértékben nyomon követhető. A Corriere della Sera felvetésére, miszerint a +Europa párt honlapján nem tüntették fel az összeget, Benedetto Dalla Vedova hangsúlyozta, hogy az olasz gyakorlat szerint az adomány szerepel a parlamenti nyilvántartásban, ahol nem nevezik meg az adományozót, de az adatokhoz bármely újságíró hozzáférhet.
    

"A törvény engedélyezi a jelöltek támogatását, mások is kaptak hasonló összeget" - jegyezte meg a politikus, aki elmondta, hogy többször találkozott Soros Györggyel. "Soha nem kért tőlünk semmit cserébe, eszme támogatásról van szó. Azokat az erőket támogatja, amelyek elképzeléseiért harcolnak, mint a migráció, az egyéni szabadságjogok korlátozása elleni fellépés, a demokrácia" - hangsúlyozta Dalla Vedova.
    

A +Europa politikusai számláira Soros Györgytől érkező összegekről elsőként Carlo Calenda, az Akció nevű párt vezetője beszélt a választások után. Calenda másfél millió euróra utalt, és hangoztatta, hogy éppen a Soros-féle finanszírozások miatt nem lépett választási szövetségre a baloldali pártok koalíciójával. Carlo Calenda kijelentései szerint az összegből a +Europa elnöke, Emma Bonino is részesült, az olasz Radikális Párt egykori vezetője, aki 1995 és 1999 között az Európai Unió humanitárius biztosa volt, majd olasz EU-ügyi miniszter és külügyminiszter is.
    

Emma Bonino decemberben mondott le a Fight Impunity nevű civil szervezet vezetőségi tisztségéről, miután a 2019-ben alapított szervezet elnöke, Alessandro Panzeri az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügyben börtönbe került.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki az Adrián

Meteocunami alakult ki szerda késő este az Adriai-tenger északi és középső térségében.

http://ujhazak.com