A török alkotmánybíróság elutasította a 2013-as kormányellenes tüntetések szervezésével vádolt üzletember beadványát

A török alkotmánybíróság szerdán elutasította a 2013-as Gezi parki kormányellenes tüntetések megszervezésével vádolt, több mint másfél éve előzetes letartóztatásban ülő, ismert török üzletember és emberbarát, Osman Kavala szabadlábra helyezési beadványát - jelentette az NTV török hírtelevízió.Kavala a saját nevében benyújtott kérelmében azt írta, hogy fogva tartása jogtalan, a nyomozati aktákhoz való hozzáférésének korlátozása pedig, valamint az, hogy előzetes letartóztatását anélkül rendelték el, hogy bíróság elé állították volna, sérti a személyi szabadsághoz és biztonsághoz való jogát.

    
A török és külföldi értelmiségi körökben jó hírnévnek örvendő mecénást 2017. november 1-én tartóztatták le a 2013-as tüntetések finanszírozásáért és koordinálásáért. Osman Kavalára, illetve 15 jogvédő társára az idén februárban elkészült vádirat súlyosbított életfogytiglani börtönbüntetést róna ki. A dokumentum szerint a Gezi parki tüntetéssorozat lázadási kísérlet volt, amelynek az előkészületeit már 2011-ben megkezdték. A fő vádpont értelmében az érintettek megpróbálták megdönteni a török kormányt, ami miatt az ügyészség mind a 16 vádlottra súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztést kért, illetve Kavalára ezen felül még 612 évtől 3158 évig terjedő szabadságvesztést.
    

A Gezi parki események 2013 májusának végén a park átépítése elleni tiltakozással kezdődtek, de a természetvédők megmozdulása csakhamar kormányellenes tüntetéshullámmá nőtte ki magát, miután a rendőrség erőszakkal próbálta feloszlatni a demonstráló tömeget. A Taksim téren és környékén tüntetők egyebek közt Recep Tayyip Erdogan akkori török miniszterelnök, a mostani államfő távozását követelték, mert szerintük tekintélyuralmi rendszert épített ki, és növelni akarta az iszlám szerepét a világi berendezkedésű országban. A megmozdulásokat elfojtották, és bírósági eljárásokat indítottak a résztvevők ellen.
    

Kavala és 15 társa pere június 24-én kezdődik. A török kormányzat a halálbüntetést 2004-ben az európai uniós csatlakozás vágyával kitörölte az alkotmányból. A helyére vezették be a súlyosbított életfogytiglani szabadságvesztést, amely egy sor korlátozás révén tovább nehezíti az elítéltek sorsát. Ez gyakorlatilag tényleges életfogytig tartó börtönbüntetést jelent, azonban az elítélt - magaviseletétől függően - legkorábban 30 év után feltételesen szabadlábra kerülhet. A hagyományos életfogytiglani szabadságvesztés büntetését terrorizmusért, gyilkosságért, nemi erőszakért vagy lázadásért lehet kapni. Az elítéltnek magánzárkában kell tartózkodnia, és legfeljebb két rabtársával naponta egy órát találkozhat.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com