A török kormánypárt nacionalista szövetségese üdvözölte a kurdbarát párt bezárását célzó eljárást

A Recep Tayyip Erdogan török elnök irányította kormánypárttal szövetséges török nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) csütörtökön üdvözölte, hogy egy államügyész - terrorszervezethez fűződő kapcsolatokra hivatkozva - előző nap eljárást indított az alkotmánybíróságnál a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a kurdbarát Népek Demokratikus Pártja (HDP) bezárása céljából.Devlet Bahceli MHP-elnök a párt csütörtöki kongresszusán tartott felszólalásában "a jog, a törvény és az igazság hangjának" nevezte az ügyész lépését. Bahceli - politikai köntösbe bújt bűnszervezetnek minősítve a kurdbarát pártot - beszédében egyúttal azt is hangoztatta, hogy "becsületbeli ügy" úgy bezárni a HDP-t, hogy más néven se alakulhasson újra.

   
Az államügyész szerdán benyújtott vádirata szerint a kurdbarát párt tagjainak kijelentései, megnyilvánulásai az állam és a nemzet egységének megbontására, valamint a hatalom megdöntésére irányulnak. A török külügyminisztérium csütörtöki közleményében a jogi kezdeményezést érő amerikai és európai uniós bírálatra reagálva azt írta, hogy a folyamatban lévő eljárás kommentálása beavatkozás az igazságszolgáltatásba. A tárca aláhúzta, hogy mindenkinek meg kell várnia az alkotmánybíróság döntését, és arra szólította fel a "következetlen és a belügyekbe beavatkozni merészelő köröket", hogy tartsák tiszteletben a független bíróságok által folytatott jogi eljárásokat.
    

A török vezetés a HDP-t évek óta annak a nemzetközileg terrorszervezetnek nyilvánított Kurdisztáni Munkáspártnak (PKK) a "politikai kirakataként" kezeli, amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést a délkelet-törökországi kurd kisebbség függetlenségéért. Ankara különösen a 2016-os katonai puccskísérlet utáni tisztogatások keretében kezdett el fokozottan fellépni a párt társelnökei, politikusai, polgármesterei, aktivistái és támogatói ellen, miközben a kormányzat nem a HDP-t teszi felelőssé az összeesküvésért.
    

A kurdbarát párt számos tagja továbbra is előzetes letartóztatásban ül, mert a legsúlyosabb vádpontokat tartalmazó perekben még nem született ítélet. A HDP tagadja, hogy közvetlen kapcsolata volna a PKK-val. A párttal szembeni indulatokat a legutóbb az korbácsolta fel, hogy február közepén török katonák a PKK által elrabolt tizenhárom török állampolgár holttestére találtak rá az észak-iraki hegyekben, ahol a PKK főhadiszállása is található.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com