A török külügyminiszter meghívta holland kollégáját, hogy kapcsolataikat "a régi kerékvágásba" tereljék

Meghívta Ankarába Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter holland kollégáját, Stef Blokot, hogy olyan ütemtervet dolgozzanak ki, amely a török-holland kapcsolatokat "a régi kerékvágásba" tereli - jelentette pénteken az Anadolu török állami hírügynökség.Cavusoglu az Anadolunak adott nyilatkozatában kiemelte: a találkozó célja az is, hogy az Ankara és Hága közötti párbeszédet és bizalmat újjáépítse. A török külügyi tárca vezetője egyúttal emlékeztetett: több mint 450 ezres török közösség él Hollandiában, amely a legnagyobb közvetlen külföldi befektető Törökországban.

    
Cavusoglu később az NTV török hírtelevíziónak adott interjújában úgy vélte, hogy Blok látogatására egy-két hónapon belül sor kerül. Ankara és Hága között tavaly márciusban robbant ki diplomáciai viszály, miután Hollandia nem engedélyezte két török miniszternek, hogy részt vegyen Rotterdamban az elnöki rendszer bevezetéséről döntő török népszavazás kampányrendezvényén. Ankara válaszul úgy döntött, nem engedi vissza a szabadságon lévő holland nagykövetet, amíg Hollandia nem kér bocsánatot, emellett felfüggesztették a kormánytalálkozókat Hollandiával, és megtiltották a holland diplomaták repülőútjait Törökországba.
    

Cavusoglu az Anadolunak azt is elmondta, hogy amikor a július 11-12-ei brüsszeli NATO-csúcs keretében találkozott Blokkal, a tavaly márciusi eseményekről beszéltek. A török miniszter hangsúlyozta: mindkét fél túl akart lépni a jelenleg fennálló helyzeten, amely csak kárt okozott "a stratégiai partnerségre alapuló többdimenziós kapcsolatoknak".
    

Cavusoglu közölte: a viszony rendezésére irányuló közös szándék fényében Blok egy levelet küldött neki, amelyben megerősítette a normalizálási folyamat iránti elkötelezettségét. "A levél után telefonon is beszéltünk, és megállapodtunk, hogy közös lépéseket teszünk a kapcsolatok fellendítésére" - tette hozzá a török politikus.
    

Pénteken először a holland külügyminisztérium közölte, hogy Blok és Cavusoglu megállapodott abban, hogy ismét nagyköveti szintre emelik a két ország közötti diplomáciai viszonyt. Majd a döntésről szóló híreket a török külügyi tárca is megerősítette. Ennek megfelelően hamarosan visszatérhet Ankarába a februárban hivatalosan is visszahívott holland nagykövet, és az új, Hágába akkreditált török képviselő is elfoglalhatja az állomáshelyét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Iskolák elleni támadásokat koordináló adminisztrátort tartóztattak le Dagesztánban

Letartóztattak egy 17 éves fiatalt Dagesztánban az orosz hatóságok, aki egy nemzetközi internetes terrorista közösség adminisztrátora volt, amelynek tagjai oroszországi, egyesült államokbeli és európai iskolákat támadtak meg, autók gyújtottak fel.

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Felszámolták a macskahúsmaffiát

Vietnám legnagyobb városában 500 élő és 80 fagyasztott házi macskát találtak meg és foglaltak le nyomozók egy összehangolt akcióban, amelyet három napon át tartó, hajnali megfigyelések után rendeltek el.

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Rendőrrel együtt lopott szolgálati autót

Dallas rendőrsége kiadta azokat a felvételeket, amelyek megörökítették Stacey Huffman (37) elképesztő szökési kísérletét.

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Még egy mikroállam született az egykori Jugoszlávia területén, alapítói hét év után lépnek a földjére

Liberland után egy újabb önjelölt mikroállam, Gapla jelent meg a Szerbia és Horvátország közötti, vitatott dunai területen, egy olyan 205 hektáros földdarabon, amelyre egyik ország sem tart igényt.

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

"Kémteknősökre" és "kémhalakra" figyelmeztet a kínai állambiztonsági minisztérium

A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium.

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

http://ujhazak.com