A toszkán luxus-üdülőváros nem akar menekülteket befogadni

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: A toszkán tengerpart gazdag üdülőhelyeként ismert Capalbio polgármestere nemet mondott 50, menekültkérelmének eldöntésére váró migráns befogadására, akiket a város üres villáiban terveznek elhelyezni - jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap szombaton.CapalbioAz Olaszországban menekültkérelmet benyújtott személyek befogadását a toszkán megyeszékhely, Grosseto prefektusa rendelte el. Az ötven migránst szeptembertől vagy már korábban a Grosseto közigazgatási területéhez tartozó Capalbio egyik villákból álló lakóparkjában készülnek elhelyezni.

A villák az önkormányzat tulajdonai, és jelenleg üresek. A prefektus az olasz belügyminisztérium májusi rendelkezéséhez igazodik, amely szerint az olaszországi migrációs helyzetben minden olasz megyének 70-70 migránst kell befogadnia az év végéig.

Luigi Manzo polgármester azonban, aki úgy látja, hogy nem a középkori kisváros, az olasz balközép értelmiségi elit üdülőhelyeként ismert Capalbio a legalkalmasabb erre, szembeszállt a prefektus döntésével.

Elmondta, hogy a valamivel több mint négyezer lakosú Capalbio önkormányzata a rászoruló lakosoknak járó szociális segélyre fejenként 31,28 eurót tud költeni, miközben a migránsokra napi 33,50 eurót kell szánniuk. A Corrierének nyilatkozó Nicola Caracciolo herceg, aki családi villát birtokol Capalbióban, azt mondta, hogy "ötven migráns is sok lehet a minőségi turizmusra építő kisvárosban".

Capalbio lakosai és az itteni villák tulajdonosai augusztus 25-re tiltakozó demonstrációt hirdettek meg a Premio Capalbio nevű irodalmi díj megrendezésével egy időben. A prefektus Angelino Alfano belügyminiszter beavatkozását kérte.

Az Il Giornale a jobbközép ellenzék napilapja megjegyezte, hogy hiába szorgalmazza a befogadást Matteo Renzi olasz miniszterelnök, a balközép Demokrata Párt (PD) elnöke, a migránsokat a balközép értelmiség se kívánja befogadni.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Nagyméretű droglabor felszámolása miatt kétszáz embert kellett kitelepíteni Hágában

Mintegy kétszáz lakos térhetett vissza otthonába szombaton késő este Hágában, miután a rendőrség felszámolt egy működő droglabort a város Segbroek nevű lakóövezetében - közölték a holland hatóságok.

http://ujhazak.com