A vártnál nagyobb győzelmet mutatnak a PiSnek a 72 százalékos részeredmények

A Lengyelországban kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt a szavazatok 45,8 százalékát szerezte meg, vagyis az exit poll-ban jelzettnél is nagyobb fölényre tenne szert az alsóházban - közölték Varsóban a vasárnapi parlamenti választások szavazatainak 71,9 százalékos feldolgozottsága alapján.A hétfőn reggel közzétett részeredmény azonban feltehetőleg nagyobb arányú győzelmet mutat a PiS-nek, mint amilyet majd a végeredmény hoz, mert még nem érkeztek be a végleges adatok a nagyobb településekről, ahol a kormánypártnak általában kisebb a támogatottsága az ellenzéki pártokhoz képest.

    
A második helyen befutó, fő ellenzéki tömörülés, a Polgári Koalíció (KO) eddig 25,5 százalékos támogatottsága tett szert. A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 11,9 százalékon áll.
    

A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre a szavazók 9 százaléka voksolt. Az ötszázalékos bejutási küszöböt az újabb részeredmények szerint is átlépte a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja), mégpedig a voksok 6,7 százalékával.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Roosevelt nem hagyta eltávolítani a mellkasába fúródott golyót

Amerikai elnökök furcsa rögeszméi.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

Ezek az események rajzolhatják át a világot 2024-ben

A demokráciák helyzete, a mesterséges intelligencia szabályozása és a világban zajló háborúk terén állhat be változás.

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Ausztriai munka nyelvtudás nélkül – a nem lehetetlen küldetés

Munka a határ túloldalán.

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Fehérbálna Párizsban: Egy beluga tévedt a Sarkvidékről a Szajnába

Tűzoltók követik nyomon a Szajnába tévedt Belugát Párizsban.

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Egy szalámiról készített fotóval ejtette ámulatba követőit egy francia fizikus, amiről azt állította, hogy egy égitest

Eitenne Klein, francia fizikus és kutató egy szalámiról készített fotót posztolt az internetre, melyről azt állította, hogy a Naphoz legközelebbi csillagról készült, a Proxima Centauri-ról.

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

A mostohaanyát gyanúsították a 7 éves kisfiú eltűnésével

Máig megoldatlan rejtélyek.

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Az orosz kormány hallgatott a Kistim katasztrófáról

Atomkatasztrófák, amelyeket megpróbáltak eltitkolni.

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Egy unatkozó biztonsági őr, szemekkel dekorálta az 1 milliárd dollárt érő festményt

Több mint 1 millió Ft-os kárt okozott egy orosz biztonsági őr, aki unalmában rongált.

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

A barátja hallgatta végig Angela Marie Hammond elrablását

Segélyhívások, amelyeket diszpécserek vagy civilek kaptak.

http://ujhazak.com