A világ legnagyobb kétéltű repülőgépe készült el Kínában

Kína elkészítette a világ legnagyobb kétéltű repülőgépét, amelyet elsősorban erdőtüzek oltásához és tengeri mentéshez kívánnak majd használni.

Az új, gigászi hidroplán, az AG600-as sorozatgyártását már évekkel korábbra tervezték, de első példánya csak szombaton gördült le a gyártósorról a dél-kínai Kuangtung tartomány tengerparti városában, Csuhajban. Az eseményt a repülési szakemberek mérföldkőnek tekintik az ország repülőgépiparában.

al

Az AG600-as (amelyet korábban JL 600-asként is emlegettek) maximális felszálló tömege 53,5 tonna, maximális utazósebessége 500 kilométer óránként, 12 órán át tartható folyamatosan használatban.

A 37 méter hosszú amfíbia 38,8 méteres szárnyfesztávolsággal paramétereit tekintve, nemzetközi összehasonlításban, bőven csúcstartó, leginkább egy Boeing 737-eshez hasonlítható.

A hagyományos repülőgépekhez hasonló szárazföldi bevetéseken túl képes olyan vízterületekről felszállni és olyanokra leszállni, amelyek legalább 1500 méter hosszúak, 200 méter szélesek és 2,5 méter mélyek.

A szakemberek dicsérik kiváló manőverező képességét, viszonylag nagy kutatási hatókörét és megjegyzik: távoli tengeri területekről akár 50 ember egyidejű mentésére, szállítására képes.

Az elsősorban vészhelyzetekre konstruált légi jármű 12 tonna vizet tud befogadni 20 másodperc alatt és akár 370 tonna víz szállítására képes teli üzemanyagtartállyal.

"Az AG600-as olyan, mint egy hajó, amelyik repülni is tud" - állapította meg Huang Ling-caj, a repülőgép vezető tervezője a Hszinhua hírügynökségnek.

Az AG600-as hét év kutatómunkájának az eredménye; 70 repülőgépalkatrész-gyártó, több kutatócsoport és 20 tartomány, illetve város több mint 150 intézete dolgozott rajta. A fejlesztéséhez és gyártásához szükséges engedélyeket 2009-ben adták meg.

A hidroplánt elsősorban a hazai piacra szánják, eddig 17 darabra mutatkozott érdeklődés.

MTI

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Ebédrendeléssel is szolgálnak

Rendhagyó ételkiszállítás helyszíne volt az Anglia északnyugati részén lévő Accrington egyik külvárosi utcája.

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Vagyonvisszaszerzés érdekében Európa szerte azonosítottak többmillió eurót

Az Europol koordinációjában megtartott négynapos nemzetközi akcióban a KR NNI is részt vett.

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hatályba lép az éjszakai szesztilalom

Varsóban hétfőtől hatályba lép a részleges éjszakai alkoholárusítási tilalom, melynek értelmében 22.00 és 6.00 óra között tilos szeszes italokat értékesíteni a boltokban és a benzinkutakon.

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Drón zuhant egy romániai panelház tetejére

Robbanótöltettel ellátott drón zuhant péntek hajnalban Romániában egy galaci panelház tetejére, a becsapódást robbanás és tűz követte, amely a 10. emelet egyik lakásában ütött ki, a tömbházból menekülők közül ketten könnyebben megsérültek.

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

Kiderült, hogy mely városok a legélhetőbbek a külföldre költözök számára

A biztonság, az egészségügy, a megélhetési költségek és a beilleszkedés könnyűsége alapján állt össze a rangsor.

Viharnyelőben kacsázott

Viharnyelőben kacsázott

Ahol a víznyelő rács hézagjai nagyobbak, mint a kiskacsák, azokban az országokban már voltak és még lesznek is hatósági fiókamentő akciók, de az mégsem szokványos, hogy egy rendőr lemászik értük.

Macskára dudált, megbírságolták

Macskára dudált, megbírságolták

Németországban meglepően nagy médiavisszhangot generált egy dortmundi nyugdíjas esete, akinek öteurós bírságot kellett fizetnie, amiért rádudált egy macskára.

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

Horvátországban korlátozhatják az éjszakai alkoholárusítást az üzletekben

A turisták okozta éjszakai rendbontások visszaszorítása érdekében Horvátországban a helyi önkormányzatok korlátozhatják az alkoholos italok éjszakai árusítását - írta pénteken a Jutarnji List című horvát napilap.

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Csőtésztás csalót csaltak csapdába Kaliforniában

Az Egyesült Államokban fogták el azt a trükkös csalót, aki száraztészta és LEGO segítségével sorozatban verte át a bolti eladókat. J

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Olaszország több mint 600 euróval ösztönözheti a jogászokat, hogy hazatérésre bíztassák menedékkérő ügyfeleiket

Esetenként több mint hatszáz euró juttatást kap az ügyvéd vagy más jogi képviselő, aki bevándorló vagy menedékkérő ügyfeleit ráveszi a származási országukba való önkéntes visszatérésre.

http://ujhazak.com