A Wall Streethez fűződő kapcsolatokról is vitázott a Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsa

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Wisconsin állam legnagyobb városában, Milwaukee-ban vitázott egymással csütörtökön este Hillary Clinton és Bernie Sanders, a Demokrata Párt két elnökjelölt-aspiránsa, két nappal azt követően, hogy a New Hampshire-i előválasztáson a volt külügyminiszter alulmaradt a vermonti szenátorral szemben.HillaryClintonA Wall Streethez fűződő kapcsolatokról szóló éles szócsata, a kisebbségi csoportok megnyeréséért, meggyőzéséért folytatott küzdelem, valamint az illegális bevándorlás kérdéseinek, szabályozásának megtárgyalása jellemezte a két politikus újabb országos televíziós vitáját, melyet ezúttal a PBS, az amerikai közszolgálati televízió szervezett és két munkatársa moderált.

A helyszín a középnyugati Wisconsin legnagyobb városának, Milwaukee-nak az egyeteme volt. A témaválasztás magyarázata: Nevadában és Dél-Karolinában tartják a következő előválasztásokat, több mint egy hét múlva, s mindkét szövetségi államban nagy lélekszámú afro-amerikai és spanyolajkú közösség él. Hillary Clinton ezúttal visszafogottabban vitázott, kerülte, hogy sokszor támadja élesen a vetélytársát, s inkább gyakorlatias, tapasztalatokra építő politikusként mutatkozott.

Mindazonáltal nem takarékoskodott Sanders bírálatával. "Kötelességünk, hogy ne tegyünk olyan ígéreteket, melyeket aztán nem lehet betartani" - fogalmazott Clinton, utalva Sanders általános egészségbiztosítási és tandíjmentes oktatási rendszer megteremtésére tett ígéreteire, Sanders a szerinte a gazdagoknak kedvező gazdasági rendszer megreformálását sürgette, felháborodottan utalva arra, hogy a leggazdagabbak nem adóznak az Egyesült Államokban, hanem kimenekítik a vagyonukat, például a Bermudákra.

A bevándorlók helyzetének rendezését illetően mindkét politikus amellett állt ki, hogy mielőbb állampolgársághoz kell juttatni az illegálisan az Egyesült Államokban tartózkodó mintegy tizenegymillió embert. Sanders ezúttal is megismételte a valamennyi kampányrendezvényén hangoztatott álláspontját, miszerint Clintont túlságosan is fogva tartják a Wall Street érdekei, s kampánya is tizenötmillió dollárt kapott a Wall Street nagybankjaitól.

"Ugyan, ne vegyük semmibe az amerikaiak intelligenciáját! Az Isten szerelmére, miért adna a Wall Street óriási kampány-hozzájárulásokat? Valószínűleg szórakozásból, mert ki akarja hajítani a pénzt az ablakon, nem?" - dühösködött Sanders.

Clinton azzal vágott vissza, hogy Barack Obama az amerikai történelem legnagyobb arányú kampány-hozzájárulását kapta annak idején a Wall Streetől, és mégis "nekiment" a nagybankoknank. Sanders nem hagyta magát: a bankok csak némi büntetést fizettek, egyetlen bankvezetőt sem vontak felelősségre - érvelt.

Hillary Clinton különösen "élénk" lett, amikor külpolitikai kérdések kerültek terítékre. Az Iszlám Állam nevű terrorszervezetről és Oroszországról szólva sietett emlékeztetni külügyminiszterségére, miközben Bernie Sanders arra emlékeztetett, hogy annak idején, Clintonnal ellentétben, ő nem szavazta meg az iraki inváziót.

Clitnonnak címzett bírálatára ráerősített azzal, hogy felidézett egy könyvet, melyben Clinton arról beszélt, hogy mentora nem más volt, mint Henry Kissinger. "Büszkén mondom, hogy Henry Kissinger nem az én barátom. Ő az egyik legdestruktívabb amerikai diplomata" - fogalmazott a vermonti szenátor.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com