Abbász módosította a holokausztot relativizáló berlini kijelentését

Shiri Zsuzsa, az MTI tudósítója jelenti: Mahmúd Abbász palesztin elnök a nagy nemzetközi felháborodás hatására módosította szerdán azon kijelentését, amelyben előző esti berlini sajtóértekezletén a holokauszthoz hasonlította Izrael palesztinokkal szembeni politikáját - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.A ynet értesülése szerint Abbász visszakozását Izrael erős nyomásgyakorlása előzte meg, számos izraeli politikus elítélte a Palesztin Hatóság elnökének berlini kijelentéseit. Abbásztól - a német kancellárral közösen tartott berlini sajtótájékoztatóján - az AP hírügynökség tudósítója azt kérdezte, hogy palesztin vezetőként bocsánatot kér-e Izraeltől azért a palesztin terrortámadásért, amelyet ötven éve, 1972-ben a müncheni nyári olimpián az izraeli csapat ellen követtek el.
    

A Palesztin Hatóság vezetője nem tért ki a német földön izraeliek ellen a második világháború vége óta elkövetett egyik legsúlyosabb bűncselekményre - amelyben 11 izraeli állampolgár vesztette életét -, helyette a palesztinokkal szembeni izraeli politikát ostorozta. Mint mondta, ha valaki fel akarja hánytorgatni a múltat, akkor azt is tudomásul kell vennie, hogy Izrael az utóbbi évtizedekben a palesztin területeken ötven helyszínen mészárolt le palesztinokat.
   

Ez "ötven mészárlás, ötven holokauszt" - jelentette ki Abbász kedden.     Szerdán a berlini kijelentését módosító közleményben hangsúlyozta, hogy "a holokauszt az emberiség modern kori történelmének legszörnyűbb bűne." Hozzátette, hogy nem állt szándékában tagadni a múlt században a náci Németország és kollaboránsai által elkövetett népirtás egyediségét, és hogy azt határozottan el kell ítélni.
    

A közlemény szerint "a bűncselekmények, amelyekről beszélt, a 'Nakba' óta az izraeli erők által a palesztin nép ellen elkövetett tömeggyilkosságok, ezek olyan bűncselekmények, amelyek sorozatát a mai napig nem sikerült megállítani". A 'Nakba', vagyis a 'katasztrófa' kifejezéssel a palesztinok az Izrael kikiáltását követő, a zsidó állam számára sikeres függetlenségi háborút jelölik, amelynek hatására akkor több százezer palesztin menekült el földjéről, mára több mint ötmilliós népességgé gyarapodva a világ különböző tájain.
    

A ynet kiemeli, hogy a Palesztin Hatóság hivatalos hírügynökségében megjelentetett pontosítást személyesen Abbász nevében tették közzé, noha általában a hivatal nevében szoktak elnöki üzeneteket bejelenteni.  Több izraeli vezető bírálta Beni Ganz védelmi minisztert is, amiért az utóbbi években többször találkozott és tárgyalt Abbásszal. Ganz azzal utasította vissza a kritikákat, hogy "akik nem felelősek az izraeli civilek és katonák életéért, jól teszik, ha nem prédikálnak azokról a találkozókról, amelyek megakadályozták és megakadályozzák a következő háborút."


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com