Adevarul: "kulturális népirtásra" panaszkodnak az ukrajnai románok

Baranyi László, az MTI tudósítója jelenti: Oktatási és anyanyelvhasználati jogaik megsértésére, "nyelvi-kulturális népirtásra" panaszkodnak az ukrajnai románok, akik Magyarországot és Bulgáriát hozva fel példaként határozottabb diplomáciai támogatást sürgetnek Románia részéről - közölte csütörtökön a bukaresti Adevarul hírportál.A lap a több mint 15 civil szervezetet tömörítő Ukrajnai Románok Nemzeti Tanácsa (CNRU) által a bukaresti vezetőknek küldött leveleket ismerteti, amelyekben a kétkamarás román parlament külügyi bizottságainak elnökeitől, a bukaresti kormánytól, külügyminisztériumtól, és a román államfőtől kérnek segítséget.

    
"Ukrajnában az a közvélekedés alakult ki, hogy csak Magyarországnak, Lengyelországnak és Oroszországnak van kifogása az ukrán asszimilációs politika ellen, míg Románia elégedett azzal, ami történik" - idézte az Adevarul az ukrajnai román ernyőszervezet megállapítását. A CNRU Bukarest Ukrajna-politikájának felülvizsgálatát sürgeti az ott élő román kisebbség nyelvi és oktatási jogainak durva megsértésére, a kisebbségeket hátrányosan érintő közigazgatási átszervezésre hivatkozva.
    

A küszöbön álló közigazgatási reform során szerintük a Csernyivci megye négy járásában jelenleg tömbben élő román közösséget úgy akarják szétosztani a megalakítandó nagyobb járások között, hogy arányok azok egyikében sem haladná meg a tíz százalékot, így nem lesz képviseletük az országos döntéshozásban, a helyi képviseletük pedig jelentősen elmarad valós számarányuktól.
  

A CNRU azt kéri Bukaresttől: kezdeményezzen tárgyalásokat és kössön megállapodást Kijevvel a magyar iskolák és nyelvhasználat megőrzésére irányuló ukrán-magyar, illetve a bolgár kisebbség egységének megőrzését célzó ukrán-bolgár megállapodások mintájára. A középfokú oktatásról szóló ukrán törvény a nemzetiségi iskolákban az ötödik osztálytól elrendeli a fokozatos áttérést egyre több tanórában az ukrán nyelvű oktatásra.
    

Az ukrajnai Csernyivci megyében a román oktatási tárca szerint 63, Kárpátalján további 12 román tannyelvű iskola működik. A román külügyminisztérium adatai szerint (a románnal azonosnak tekintett moldovai nyelvűeket is beleértve) Ukrajnában 400 ezer román él.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com