Aláírta a sokat vitatott ukrán nyelvtörvényt a házelnök

Kovács Andrea, az MTI tudósítója jelenti: Aláírta a kisebbségek által bírált ukrán nyelvtörvényt kedden Andrij Parubij házelnök azután, hogy a parlament elvetette mind a négy előterjesztést, amely a jogszabály visszavonására irányult.Az ukrán mint államnyelv működéséről szóló törvényt a parlament április 25-én fogadta el. A jogszabállyal szemben hevesen tiltakoztak a kárpátaljai magyar szervezetek, mert szerintük felszámolja a kisebbségek valamennyi eddigi nyelvi jogát.

A törvény ugyanis a magánbeszélgetéseket és a vallási szertartásokat kivéve gyakorlatilag mindenhol kötelezővé teszi az ukrán nyelv használatát, az ukrán nyelv, illetve a szabályok megsértéséért pedig jogi felelősségre vonást, bírságot, a nemzeti szimbólumok meggyalázása esetén akár börtönbüntetést is kilátásba helyez.    

     
A jogszabály visszavonását kezdeményező határozati javaslatokat a posztjáról leváltott, Oroszországba menekült Moszkva-barát exelnök, Viktor Janukovics egykori híveiből álló Ellenzéki Blokk frakciójának tagjai nyújtották be. Az ülésen felszólalva kifejtették, hogy a nyelvtörvény megítélésük szerint sérti az alkotmánynak az orosz és más nyelvek használatára vonatkozó részét. A törvény elfogadását szabálytalannak ítélték, mert állításuk szerint volt olyan képviselő, aki más helyett is szavazott. Jelezték továbbá, hogy az alkotmánybíróságon keresztül próbálják meg elérni a törvény érvénytelenítését.
    

A törvény visszavonására vonatkozó határozati javaslatokat végül mindössze 34 képviselő támogatta a szükséges 226 helyett. Ezt követően a házelnök bejelentette, hogy elhárult minden akadály a törvény aláírása elől, és el is látta kézjegyével. Leszögezte, hogy a jelenlegi összetételű parlament egyetlen döntésének sem valósulhat meg a revíziója, legyen szó a nyelvtörvényről, a kommunista jelképek felszámolásáról vagy az önálló ukránortodox egyházról, mert szerinte ez a nép akarata. Parubij a jogszabályt ezután átadta aláírásra Petro Porosenko leköszönő elnöknek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com