Aláírták a koalíciós megállapodást az új luxembourgi kormányt alkotó pártok

Gebauer Szabolcs, az MTI tudósítója jelenti: A választásokon győztes Keresztényszociális Néppárt (CSV), valamint a Demokrata Párt (DP) aláírta a kormányalakításhoz szükséges koalíciós megállapodást - jelentette be Luc Frieden, az október 9-én tartott luxemburgi parlamenti választásokon győztes CSV kormányfőjelöltje csütörtökön.A L'essentiel című francia nyelvű luxembourgi hírportál beszámolója szerint Luc Frieden, akinek Henrik luxemburgi nagyherceg kormányalakítási megbízást adott, sajtótájékoztató keretében jelentette be a koalíciós megállapodás létrejöttét, és ismertette a leendő kormány koalíciós programjának néhány kiemelt intézkedését.
    

Luc Frieden közölte, a kormánypártok szerda éjjel hagyták jóvá a koalíciós programot, a dokumentumot azonban csak a jövő héten hozzák nyilvánosságra, amikor a kormány esküt tesz a luxembourgi parlamentben. Elmondta továbbá, az alakuló kormány pénteken mutatkozik be és adja át programját Henrik luxemburgi nagyhercegnek.
    

Frieden - részletek ismertetése nélkül - elmondta, hogy a kormányprogram egyebek mellett adózási reformokat, a szociális szolgáltatások és a rendvédelemi szervek megerősítését, a gazdaság versenyképességének javítását, valamint a környezetbarát energia előállításának támogatását célzó intézkedéseket, továbbá családügyi reformokat tartalmaz.
    

A The Luxemburg Times című angol nyelvű luxemburgi hírportál ismertette az alakuló kormánykoalíció összetételét. A Luc Frieden vezette kormány miniszterelnök-helyettese Xavier Bettel leköszönő miniszterelnök lesz, aki a külügyminiszteri tárcát vezeti majd. Bettel emellett az együttműködési, külkereskedelmi és a tágabb régióért felelős miniszteri feladatokat is ellátja.
    

A kormány a jelenlegi 17 miniszterről 15-re zsugorodik, ugyanannyira, mint a Jean-Claude Juncker (CSV) vezette kabinet idején, amelyben Frieden pénzügyminiszter volt. Az új kormány kétharmadát férfiak alkotják, öt női miniszterrel. Az új luxembourgi kormányban a választásokon győztes Keresztényszociális Néppárt (CSV) nyolc minisztere foglal majd helyet. Luc Frieden kormányfő munkáját Gilles Roth pénzügyminiszterként segíti majd. Martine Hansen veszi át a mezőgazdasági és fogyasztóvédelmi miniszteri tárcát. Léon Gladent belügyminiszterré nevezik ki, Georges Mischo pedig a sport- és munkaügyi minisztériumért felel majd.


Elisabeth Margue lesz Luxemburg új igazságügyi minisztere. Serge Wilmes közszolgálati miniszterként, valamint környezetvédelmi, éghajlat- és biodiverzitási miniszterként csatlakozik a CSV-DP kormányához. Martine Duprezt egészségügyi és szociális biztonsági miniszterré nevezik ki. Az új kormányba a Demokrata Párt (DP) hét minisztert delegál. Xavier Bettel külügyminiszteri tárcája mellett Stéphanie Obertin a felsőoktatásért, kutatásért és digitalizációért felelős miniszteri posztot tölti majd be. Eric Thill kulturális és turisztikai miniszter lesz. Max Hahn családügyi miniszter marad, valamint ő fogja felügyelni a menekültügyi szolgálatokat irányító hivatalokat is. Yuriko Backes, leköszönő pénzügyminiszter mandátumát a védelmi, közlekedési, közmunkaügyi és esélyegyenlőségi miniszteri feladatokra cseréli. A DP elnökét, Lex Dellest gazdasági és energiaügyi miniszterré nevezik ki. Claude Meisch továbbra is oktatási miniszter marad.
    

A CSV a képviselőház elnöki posztját Claude Wiselernek, a párt társelnökének ajánlotta fel. Christophe Hansen, aki a luxemburgi választásokat követően lemondott európai parlamenti (EP) mandátumáról, a Nagyhercegség európai uniós biztosa lesz. A Luxembourgban, október 9-én tartott parlamenti választásokon a Keresztényszociális Néppárt (CSV) szerezte a legtöbb mandátumot. A konzervatív CSV a szavazatok 29,2 százalékával 21 mandátumot szerzett a 60 tagú törvényhozásban.
    

A választási eredmény véget vetett a Xavier Bettel miniszterelnök által 2013 óta vezetett hárompárti, a Demokrata Párt (DP), a Szocialista Munkáspárt (LSAP) és a és a Zöldek alkotta koalíciós kormányázásának. Az EU második legkisebb országában, ahol 661 ezer ember él, 284 ezren voltak szavazásra jogosultak. A külföldön élő 88 ezer luxemburgi állampolgár mentesült a kötelező szavazást előíró szabály alól.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Fenntartható megoldások

Fenntartható családi házak tervezése, gyártása és felépítése

Teljes folyamat egy kézben – természetes alapanyagokkal és energiatakarékos megoldásokkal.

Kender Fa Szalma Vályog Mész

A tervezéstől a megvalósításig végigkísérjük az építkezést – valódi, működő megoldásokkal.

Részletek és lehetőségek
Kész típustervek

Ha konkrét elképzelést keresel:

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványai miatt kell áttervezni egy luxusszállodát Montenegróban

Ókori temető maradványaira bukkantak egy ötcsillagos szálloda építési munkálatai során a montenegrói Budvában, ezért a beruházónak át kell dolgoznia az épület terveit - számolt be róla a Vijesti című montenegrói napilap.

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

Nemzetközi gyorsvonaton hozták be a drogot

A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) az ORFK Bűnügyi Ellátó Igazgatóságával (BEI) Kelenföldön csapott le két dílerre.

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód miatt maradt áram nélkül 1600 fogyasztó Bosznia-Hercegovinában

Egy hód okozott jelentős áramkimaradást Bosznia-Hercegovina északi részén: az állat hat, föld alatti elektromos kábelt rongált meg, emiatt mintegy 1600 fogyasztó maradt áram nélkül Prnjavor és Stanari térségében - közölte hétfőn az Elektrokrajina áramszolgáltató.

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Harminc év barátság után derült ki, hogy testvérek

Egy DNS-tesztből derült ki az igazság.

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar érintettje van a nepáli katasztrófának

Újabb magyar állampolgárságú érintettje van a nepáli-tibeti határtérségben bekövetkezett természeti katasztrófának, így már három érintettről tudnak - közölte a Külügyminisztérium csütörtökön az MTI-vel.

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Egy év börtön Balin egy hindu ünnepet sértő videó miatt

Szigorú ítélet született a svájci turista ügyében.

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

A belga-japán barátság 160. évfordulóját ünnepli idén a brüsszeli virágszőnyeg

Ismét virágdíszbe borul Brüsszel főtere csütörtöktől, az idei virágszőnyeg Belgium és Japán közötti diplomáciai kapcsolatok 160. évfordulóját ünnepli - tájékoztatott a The Brussels Times című, angol nyelvű brüsszeli hírportál csütörtökön.

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban

Már a karácsonyra készülnek az észak-spanyolországi Vigóban, ahol a héten megkezdték az ünnepi díszkivilágítás kihelyezését.

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Az UNESCO 25 új helyszínt vett fel a világörökségi listára 48. ülésszakán

Huszonöt új helyszínt vett fel a világörökségek listájára az UNESCO Világörökségi Bizottsága 48. ülésszakán, amely szerdán ért véget a dél-koreai Puszanban - számolt be róla a nemzetközi szervezet a honlapján.

http://ujhazak.com