Aláírták a következő német kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést

Hivatalosan aláírták a következő német szövetségi kormány munkáját megalapozó koalíciós szerződést a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) vezetői kedden Berlinben.A Vállalkozzunk több haladásra (Mehr Fortschritt wagen) című megállapodást jelképes helyszínen, a jövőről szóló társadalmi párbeszéd fórumaként működő Futuriumban írták alá. A ceremónia utáni sajtótájékoztatón Olaf Scholz kancellárjelölt, az SPD politikusa elmondta, hogy három olyan párt lép koalícióra, amelyek elkötelezettek a haladás mellett.
    

Robert Habeck leendő alkancellár, gazdasági és klímavédelmi miniszter, a Zöldek társelnöke kiemelte: a következő évek legnagyobb kihívása a szociális piacgazdaság átalakítása "ökoszociális piacgazdasággá". Ez azt jelenti, hogy egyszerre kell megőrizni a jólétet és elérni a klímasemlegességet, vagyis átállítani az országot az éghajlatot nem befolyásoló működési módra - mondta.
    

Christian Lindner leendő pénzügyminiszter, az FDP alelnöke aláhúzta, hogy a koalíciós szerződés aláírásával elkezdődik a cselekvés ideje.

"Ettől a héttől kezdve a haladásért dolgozunk" - fogalmazott. A következő német kormány három meghatározó tagjának közös nemzetközi sajtótájékoztatóján kiemelkedően sok kérdés szólt külpolitikai ügyekről. Olaf Scholz hangsúlyozta, hogy a német külpolitikát kormányzása alatt is a folyamatosság jellemzi majd, vagyis a transzatlanti partnerség és az Európai Unió lesz a középpontban.
    

A Kínához fűződő viszonnyal összefüggésben az újságírók többszöri visszakérdezésére sem csatlakozott a leendő külügyminiszterhez, Annalena Baerbockhoz - a Zöldek másik társelnökéhez -, aki a napokban egy interjúban jelezte, hogy nem tartja kizártnak a pekingi téli olimpia bojkottját. Olaf Scholz a német diplomácia következő vezetőjével ellentétben azt hangsúlyozta, hogy az együttműködésre kell törekedni.
   

Németország következő kancellárja a kelet-ukrajnai válsággal kapcsolatban aláhúzta, hogy Németország európai partnereivel és az Egyesült Államokkal együtt "nagy aggodalommal" szemléli az ukrán-orosz határ orosz oldalán zajló csapatmozgásokat. Közös meggyőződés, hogy elfogadhatatlan volna, ha Ukrajnát "fenyegetés" érné, és nem érvényesülne a határok sérthetetlenségének elve. Joe Biden amerikai elnök ezt "nagyon világosan" kifejti majd Vlagyimir Putyin orosz elnöknek keddi megbeszélésükön - mondta Olaf Scholz.
    

A Németország EU-s szerepével és a jogállamiság lengyelországi és magyarországi helyzetével kapcsolatos kérdésekre Olaf Scholz kifejtette, hogy Németország a kontinens közepén fekvő országként "nem arra hivatott, hogy a pálya szélén álldogálva megjegyzéseket tegyen", hanem felelősséget visel, méghozzá Európa összetartásáért, haladásáért és sikeréért.
    

A legfontosabb feladat annak biztosítása, hogy ne legyen észak-déli vagy kelet-nyugati irányú megosztottság a közösségben. Ugyanakkor a jogállamiság kérdéseit "nagyon pontosan" kell vizsgálni, mert az Európai Unió legfontosabb ismertetőjegye éppen a jogállamiság és a szabadságon alapuló demokrácia tisztelete, és ezeknek az elveknek a közösségben mindenütt egyformán kell érvényesülniük.
    

Robert Habeck kiemelte, hogy Németországnak viselnie kell a fekvéséből és méretéből adódó felelősséget, de nem az ellentmondást nem tűrő, felfuvalkodott, hanem a "szolgálva vezető" tag szerepét kell betöltenie, és tudomásul kell vennie, hogy az EU nem "a Nyugat Európája", hanem mindenkié, az alapja pedig a "megbékélés". Ugyanakkor Németországnak támogatnia kell az Európai Bizottságot a jogállami elvek érvényesülését szolgáló munkában - mondta a leendő német alkancellár.
    

A kormányalakítás szerdán ér véget, amikor a szövetségi parlament (Bundestag) megválasztja kancellárnak Olaf Scholzot, Frank-Walter Steinmeier szövetségi elnök pedig kinevezi a Scholz-kormány minisztereit. Az új német kormány így a szeptemberi Bundestag-választást követő 73. napon alakul meg. A kormányban a kancellár és a hivatalát vezető kancelláriaminiszter mellett 15 szakminiszter dolgozik majd. Az így összesen 17 tagból álló kormányban nyolc nő lesz. Az ország keleti részéről, az egykori NDK területéről csupán két miniszter származik, mindkettő nő.
    

Az SPD hat, a Zöldek pártja öt, az FDP négy tárcát vezet. A koronavírus-járvány miatt az utóbbi napokban azt várta a német közvélemény a legnagyobb figyelemmel, hogy ki lesz a következő egészségügyi miniszter. A tárcát az SPD-s Karl Lauterbach kapja, aki nemcsak az ország egyik legnépszerűbb politikusa, hanem az egyik leginkább elismert közegészségügyi szakértője is.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com