Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot

Pap Melinda, az MTI tudósítója jelenti: Alapfokon érvénytelenítette a bíróság a nagykárolyi Kölcsey-szobor felirata miatt kirótt bírságot - erősítette meg hétfőn az MTI-nek Kovács Jenő, a partiumi város polgármestere.A Szatmár megyei kisváros elöljárója elmondta: az alapfokú ítéletet körülbelül egy hete hozta meg a nagyváradi bíróság. A nagykárolyi polgármesteri hivatalt tavaly április végén, két héttel a szoboravató után bírságolta meg a Szatmár megyei művelődési igazgatóság, kifogásolva, hogy az emlékművön csupán magyar felirat szerepel. A területi hatóság tízezer lejes (792 ezer forint) bírságot rótt ki a Szatmár megyei kisváros polgármesteri hivatalára.
    

Kölcsey Ferenc nagykárolyi szobrán a költő nevén kívül a Himnusz harmadik sora - "Nyújts feléje védő kart" - szerepel feliratként az Erkel Ferenc zeneművéből származó kottarészlettel együtt. A városvezetés a bíróságon fellebbezte meg a büntetést, hangsúlyozva: jóhiszeműen jártak el, senki érzékenységét nem akarták sérteni. Ezzel egyidőben a köztéri emlékműveket jóváhagyó országos bizottsághoz fordultak a helyzet tisztázásáért.
    

Az elöljáró hétfőn az MTI-nek nyilatkozva elmondta: a fővárosi testület korábban a szobor talapzatát is kifogásolta, de két hónapja újraértékelte véleményét, és csak a kottarészlet román fordítására kérte a polgármesteri hivatalt. Hozzátette: a polgármesteri hivatal lefordíttatja az ország nyelvére is a Himnusz talapzaton szereplő sorát, így tárgytalanná válik a kifogás és az esetleges fellebbezés. "Én nagyon remélem, ha fellebbeznek is, a fellebbviteli bíróságon sem lesz más döntés, mint most" - fogalmazott az elöljáró.
    

Aláhúzta: ahhoz, hogy a szoborra a román felirat is felkerülhessen, az emlékművet készítő Győrfi Lajos szobrászművész jóváhagyása is kell. Hogy ezt miként fogják megoldani, még nem tudta elárulni, de hangsúlyozta: mindenképp rendezni kívánják a helyzetet. Kovács Jenő hétfőn Facebook-oldalán is beszámolt a kedvező bírósági döntésről, és a Kölcsey-szobor egy évvel ezelőtti avatására is emlékeztetett, amelyen más városból érkezett román szélsőségesek megkísérelték megzavarni a Novák Katalin volt köztársasági elnök jelenlétében megtartott ünnepséget.
   

"Nagykárolynak a továbbiakban is meg kell őriznie multikulturális és többnemzetiségű jellegét. Ez az a város, ahol románok, magyarok, svábok, romák és más nemzetiségű emberek békében élnek együtt" - húzta alá közösségi oldalán az ötödik mandátumát töltő, leköszönni készülő elöljáró. A polgármester a műemlékvédelmi hatóság tavalyi bírságolását követően az MTI-nek azt mondta, hogy a feliratra nem kértek külön engedélyt az illetékes romániai hatóságtól, mivel az emlékművet készítő Győrfi Lajos magyarországi szobrászművész úgy tudta, hogy eredeti kéziratból vett idézet esetén nem szükséges fordítás.
    

Kölcsey Ferenc egészalakos, a költőt széken ülve ábrázoló szobra Nagykároly központjában, a polgármesteri hivatal előtt áll. A legutóbbi romániai népszámlálás adatai szerint a Szatmár megyei kisváros csaknem 19 ezer lakosából 8714 vallotta magát magyar nemzetiségűnek.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com