Aleksandar Vucic nem kampányol Koszovón, szimpatizánsait azonban megdobálták

Markovics Annamária, az MTI tudósítója jelenti: Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök és elnökjelölt nem utazik szerdán Koszovóba, hogy részt vegyen elnökjelölti kampányrendezvényén, amelyet ugyan nélküle is megtartottak volna, ám a rendezvény veszélybe került, mert az oda utazó szimpatizánsok autóbuszait a helyi albán szélsőségesek kövekkel dobálták meg, és nem akarták tovább engedni. Aleksandar Vucic szerdán az észak-koszovói Leposavicban vett volna részt elnökjelölti kampányrendezvényén, ám kedd este bejelentette: mégsem utazik a koszovói városba, mert a helyi hatóságok feltételeket támasztottak odautazásával kapcsolatban, ő pedig nem hagyhatja, hogy bárki is zsarolja. A pristinai sajtó közlése szerint a koszovói vezetés kijelentette: Vucic megtarthatja a rendezvényt, de nem tarthat vele Nebojsa Stefanovic belügyminiszter és Zoran Djordjevic védelmi miniszter. Enver Hoxhaj koszovói külügyminiszter pedig azt is közölte: Aleksandar Vucic mindössze három órát tartózkodhat Koszovóban.


A szerda kora délutáni kampánygyűlésre több tucat autóbusznyi szimpatizáns indult útnak Koszovó több településéről. A körülbelül 60 járművet azonban helyi albánok, a sajtó információi szerint a nacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) mozgalom tagjai megdobálták, majd feltartóztatták, így a mintegy háromezer szimpatizáns nem tudott a helyszínre utazni. Az úttorlaszoknál állók Szerbia és Vucic ellenes transzparenseket lengettek.


A koszovói rendőrség azt tanácsolta a szerb szervezőknek, hogy álljanak el a szimpatizánsok szervezett szállításától, és elégedjenek meg néhány autóbusz átengedésével, a helyi hatóságoknak ugyanis nincs elegendő emberük a teljes konvoj biztosítására. Szerbiában április 2-án tartanak elnökválasztást. A szerb politikusok többsége az utóbbi években mindig megragadta az alkalmat, hogy a választási kampány során Koszovóba utazzon, arra a területre, amelyet Szerbia még mindig saját, többségében albánok lakta, déli tartományának tart annak ellenére, hogy Pristina 2008-ban kikiáltotta függetlenségét.


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com