Alena Schillerová pénzügyminiszter a legbefolyásosabb cseh nő a Forbes szerint

Kokes János, az MTI tudósítója jelenti: Alena Schillerová pénzügyminiszter a legbefolyásosabb nő Csehországban - írja az amerikai Forbes magazin cseh kiadása szerdai közleményében.Schillerová a lista élén Vera Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét váltotta fel. Jourová az idén a második helyre szorult. A harmadik helyen Lenka Bradácová prágai főügyész van, aki korábban hat éven át volt a legbefolyásosabb cseh nő.


    
A tekintélyes magazin kilencedik alkalommal állította össze a legbefolyásosabb cseh nők listáját. Az első évben, 2012-ben, Madeleine Albright cseh származású amerikai külügyminiszter végzett az első helyen. Alena Schillerová (1964), aki tagja az Andrej Babis miniszterelnök vezette kormányzó ANO tömörülésnek, tavaly és tavalyelőtt is a harmadik volt.
   

"Amennyiben az érintett döntéseinek társadalmi hatásait mérjük, akkor pillanatnyilag nincs befolyásosabb cseh nő, mint Alena Schillerová. Egyetlen nő Csehországban sem dönt nagyobb összegről, mint Babis 1,7 milliárd koronás állami költségvetésének a kezelője" - mutatott rá Petr Simunek, a Forbes cseh kiadásának főszerkesztője indoklásában. Úgy látja, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt Schillerová befolyása tovább nőtt és más területekre is kiterjedt.
    

A cseh Forbes az idén ismét több mint 300 nő tevékenységét kísérte egy éven át figyelemmel. Ezekbőlt állt össze egy 135 fős lista, majd ebből válogatták ki a legbefolyásosabb cseh nőket. A listában többnyire fontos politikai vagy üzleti-kereskedelmi tisztségeket betöltő személyek, menedzserek és cégtulajdonosok vannak, de nem hiányoznak a civil szektor, a kultúra, a sajtó és a sport képviselői sem.
    

Az amerikai Forbes magazin 2004 óta állítja össze a világ legbefolyásosabb nőinek listáját. A Forbes magazin cseh változata 2012 óta jelenik meg.  


(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

Véget ért az oltás a lángba borult hongkongi lakótömbnél

A legfrissebb hivatalos adatok szerint legkevesebb 128 ember életét vesztette és 79-en megsérültek, miután szerdán kigyulladt egy felújítás alatt álló, kívülről felállványozott lakótömb Hongkong Taj Po negyedében - közölte pénteken Chris Tang, Hongkong biztonsági főnöke.

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab egy franciaországi börtönből

Megszökött két rab csütörtökre virradóra a középkelet-franciaországi Dijon börtönéből, miután átfűrészelték cellájuk ablakainak rácsait, és lepedők segítségével leereszkedtek – közölték hivatalos források.

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Európa leghangulatosabb és legszebb karácsonyi vásárai

Ha külföldön élnéd át az ünnep hangulatát, akkor ezek a helyek nem fognak csalódást okozni!

Keresővidra Floridában

Keresővidra Floridában

Splash, a kétéves, ázsiai kiskarmú vidra munkát keres, és aki keres, az bizony talál.

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vették a szlovákiai vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt

Őrizetbe vette a szlovák rendőrség kedden a szádalmási (Jablonov nad Turnou) vonatbalesetben részes egyik mozdonyvezetőt - jelentette a TASR szlovák hírügynökség hatósági közlés alapján.

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász átadta az első hét izraeli túszt a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek

A Hamász iszlamista terrorszervezet átadta az izraeli túszok első, hétfős csoportját a Nemzetközi Vöröskereszt képviselőinek a Gázai övezet északi részén.

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat

María Corina Machado venezuelai ellenzéki vezető kapja idén a Nobel-békedíjat - jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Marha jó meló

Marha jó meló

Berlini rendőrök bejelentésre reagálva mentek ki egy steglitzi lakónegyedhez, ahová ismeretlenek az éj leple alatt letettek egy műanyag szarvasmarhát.

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Megállították és egy izraeli kikötőbe szállították az újabb gázai blokádtörő flottilla aktivistáit

Elfogták és egy izraeli kikötőbe szállították a palesztinok lakta Gázai övezet tengeri blokádjának áttörésére kísérletet tevő újabb flottilla hajóit és utasait - jelentette be az izraeli külügyminisztérium szerda reggel.

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

A temetésén jelent meg a fiatal férfi

Mindenki sokkot kapott a váratlan fordulattól.

http://ujhazak.com